Évfordulók

Gondtalan gyermekkor után sok küzdelem és nélkülözés várt a százhatvan esztendeje született Paál László (1846-1879) festőművészre. A XIX. századi magyar művészet kiemelkedő alakja erdős vidéken, Erdélyben töltötte ifjúságát. Rajongásig szerette a természetet, csodálta megunhatatlan szépségét, és ábrázolását tekintette fő feladatának. Vigaszt és megnyugvást adott neki az erdő. A fogékony lelkű, érzékeny fiú középiskolásként ismerkedett meg és kötött egy életre szóló barátságot Aradon Munkácsy Mihállyal. Művészi álmaikat is együtt kezdték szövögetni. Paál Bécsben, majd állami ösztöndíjjal Münchenben tanult. Hollandiai és angliai tanulmányútja során a régi németalföldi mesterek és Constable művészete gyakoroltak rá mély hatást. Így alakult ki a természetet egységes színfoltokban érzékeltető látásmódja, realista művészetfelfogása. 1873-ban Franciaországba költözött, s főként a Párizs közeli Barbizonban alkotott. Kedvelte a sötét tónusú, meleg barna árnyalatokat. Festményeit ő is, mint sokan e korban, sötétbarna festékkel, aszfalttal alapozta. Ebből villantak ki az élénkebb színfoltok: egy-egy fa világos törzse, erdei utak foltjai, a felhők fehér, az ég kék színe. A színek mély kontrasztja fokozza képeinek drámaiságát. Egyik legjelentősebb tájfestőnk rövid élete során nem volt sikeres. A megfeszített munka és egy tragikus baleset nyomán elméje elborult. Harminchárom évesen, egy francia elmegyógyintézetben halt meg. Itthon jelentőségét, drámai hatású művészetét csak a XX. század elején megrendezett gyűjteményes kiállításán ismerték meg.