Az én képernyőm

Mindenki tudta. Negyvenöt éven át senki nem merte áttörni a hallgatás falát, de azért minden lengyel tudta. S mint az el nem sírt könnyek, belülről marta a lelket. Mert alig volt olyan lengyel család, amely nem veszítette el fiát, apját, testvérét az európai történelem egyik legsötétebb időszakában.
A náci Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta a Lengyel Köztársaságot. Két hét múlva a szovjet csapatok is bevonultak, ez volt a szégyenletes Molotov–Ribbentrop-paktum. A két tűz közé szorult lengyel hadsereg több mint kétszázezer katonája esett szovjet fogságba. Közülük az oroszok 22 ezer tisztet – egyúttal a lengyel értelmiség színe-javát – 1940-ben lemészároltak a katyni erdőben. A tömegsírokat nem lehetett örökre eltitkolni, ezért az oroszok a németekre fogták a gyilkosságot. A kommunista propaganda évtizedeiben aztán ez volt a hivatalos változat, s már a megkérdőjelezéséért is kegyetlen megtorlás járt. Csak a rendszerváltás óta kutathatták a történészek a témát Moszkvában, ám Putyin utasítására nemrég ismét elzárták az NKVD-aktákat. Ez meg azért elgondolkodtató.
Andrzej Wajda 81 évesen elkészítette élete legfontosabb filmjét, amelyre évtizedek óta készült. Emléket állított Katynban megyilkolt édesapjának s az őt egész életében sirató édesanyjának, és a művészet eszközeivel igazságot szolgáltatott nemzetének. Gyönyörű filmet csinált. Visszafogottan, egyszerűen, minden pátosz nélkül beszéli el a történetet néhány személyes sorsban megjelenítve, s éppen ezzel éri el a katarzist. Nem kelt gyűlöletet, ez a mű nem vádirat, hanem gyászima a mártírokért, az özvegyekért és az árvákért, de a megtévesztettekért is. A filmben elhangzó utolsó mondat: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
Lengyelországi bemutatásának első hetében hatmillióan nézték meg, az emberek sírva jöttek ki a mozikból. De ezek már a végre szabadon elsírt könnyek voltak, a kibeszélt fájdalmak felszabadító sóhajai. Nagyon sokan érezték úgy, hogy egy nép visszanyerte méltóságát, mert visszakapta történelmét. Még ha 67 évnek is kellett eltelnie addig. „Mert az igazság mindig időszerű... miként a jóság és a szentség” – mondta egy Karol Wojtyla nevű nagy lengyel.
Köszönet a Duna Tv-nek, amiért levetítette ezt a nagyon fontos alkotást.