
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A legnagyobb székelynek tisztelt Orbán Balázs (1829–1890) író, néprajzi gyűjtő, történész, akadémikus 180 esztendeje született. Húszévesen Konstantinápolyban 150 fős szabadcsapatot szervezett a magyar szabadságharc támogatására, ám mire Vidinbe érkeztek, már a világosi fegyverletétel utáni menekülőkkel találkoztak.
Ő is emigrálni kényszerült, önkéntes száműzetésbe vonult. Tíz év kalandos utazásai során járt a Közel-Keleten, később csatlakozott a Nyugat-Európában élő magyar politikai menekültekhez. Közel került Kossuthhoz és baráti köréhez. Élt Londonban, majd 3 évet töltött Victor Hugo társaságában. Az ő gyerekeitől tanult meg fényképezni. 1859-ben hazatért Erdélybe, Szejkefürdőn, apai birtokán gazdálkodott, később jegyző, majd képviselő lett. Hat év alatt beutazta a Székelyföldet, jegyzeteket készített, s az akkor még újdonságnak számító fényképezőgépével megörökítette a látottakat. Amatőr fotósként, műhelynyi felszerelését a hátán cipelve, gyalog járt be mintegy ötszáz helységet, és gyűjtötte az anyagot élete fő művéhez. A Székelyföld leírása című, hatkötetes forrásmunka erős érzelmi telítettségű, páratlanul gazdag enciklopédikus mű. Történeti, geológiai és néprajzi anyaga mellett foglalkozik a székely etnikum jellemzésével, az életmóddal, a szokásokkal. A mindig díszmagyart viselő polihisztor élete végén alapítványt hozott létre a szegény sorsú diákok támogatására. Vagyonát az erdélyi közművelődési egyletre hagyta. Kívánságára Szejkefürdőn temették el, ahol a síremlékéhez tíz faragott székely kapun keresztül vezet felfelé az út.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu