Horogra akadt a brutális gyilkos

Mezőtúr csendes utcáinak idősebb lakóit alaposan felkavarta a június 17-i kettős gyilkosság. Egy szomszéd számára vált gyanússá, hogy a házaspár immár napok óta nem ad életjelt magáról. Jó vidéki szokás szerint – Isten tartsa meg ezt a gondosságot – átment hát a közeli portára, ahol rémületes látvány fogadta: a 79 éves férfit és 74 esztendős feleségét egy melléképületben meggyilkolva találta.

ABCPalágyi Béla2009. 07. 09. csütörtök2009. 07. 09.
Horogra akadt a brutális gyilkos

Miután a város szépkorú társadalma ettől kezdve rettegve várta az estét, a rendőrség nagy erőket mozgósítva látott a nyomozásnak. A kihallgatások során „képbe került” egy bizonyos K. Csaba, aki az elhunytak ismerőse volt, ám az első beszélgetés alkalmával a gyanú még nem terelődött rá. Hanem később egyre több olyan körülmény merült fel, melyről neki kellett volna számot adnia. Ismét meg kívánták hallgatni a 35 éves férfit, aki ekkorra már szőrén-szálán eltűnt. Elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami eredménnyel járt. Tíz nap múlva egy bejelentés érkezett, hogy az illetőt látták a város kedvelt üdülőkörzetében, a Peresi-holtágnál, ahonnan ráadásul rendszeres betörésekről érkeztek bejelentések.

A rendőrök nekiláttak a terület átfésülésének, és a kutyás őrjárat sikerrel járt. Előbb egy ellopott műanyag csónakot orrintottak meg az ebek, majd egy kies helyen álló sátorhoz vezették a gazdáikat. Az ideiglenes lakhelyen a napi életvitel nyomait találták: kések meredeztek a közeli fűzfa törzséből, egy légpuska és egy balta is arra vallott, itt valaki tartós kempingezésre rendezkedett be. A sátorból mocorgás hallatszott, mire jött a felszólítás: – Ha van benn valaki, bújjon elő! – A keresett férfi ugrott ki a sátorból, és a leadott riasztólövéssel mit sem törődve, a vízbe vetette magát, és úszni kezdett a túlpart felé. Nyomában egy csónaknyi rendőr, valamint a szaporán sprintelő nyomozó kutya, de ha mindez még nem lett volna elég, a túlparton negyven, rendvédelemben jártas, Kék Fény Motoros Klub tag tartott horgászversenyt.

A menekülés esélye itt már a nullára redukálódott, így nem is volt más hátra, mint a bilincset rákattintani a brutális gyilkos csuklójára. A férfi beismerő vallomást tett, kiderült, ismerőse volt az áldozatoknak, így ellenállás nélkül jutott a lakásba. Az ok? A rendőrség most ennek próbál utánajárni. A túri csendes utcákba pedig visszaköltözhet a nyugalom.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek