Mindent a gyerekekért

Hat kutyakölyök játszadozik az udvaron a kegyes februári napsütésben. A fehérre festett kapu előtt ácsorgok, amikor Mária észrevesz az ablakból. Sietve jön elém, hogy beengedjen. Követem a házba az alacsony és vékonyka asszonyt. A fekete vaskályhában félig már hamuvá égtek a gondosan felaprított, kisebb farönkök. A kellemes melegben békésen alszik babakocsijában a másfél éves Dzsúlió, kezecskéiben kedvenc plüsslabdáját szorongatja. A napokban egy vírusos betegség miatt magasra szökött a láza, a nehezen enyhülő tünetek miatt majdnem kórházba került. De az édesanya hamar kiváltotta az orvosságot, és a kisfiú már szépen gyógyul. 

A legidősebb gyermek, Krisztián (13) is betegeskedett a napokban, ezért látogatásom napján még otthon maradt. A többiek: Levente (9) és Milán (7) iskolába, az ötesztendős Gézu óvodába ment. Mária két éve egy környékbeli élelmiszerboltban dolgozott, amikor a húga hívta őt telefonon, hogy a rossz egészségügyi állapota miatt négy gyermekét elveszik tőle, nevelőotthonba kerülnek. Beszélgetőtársam ezt nem akarta engedni, gyámsága alá vette a fiúkat, s egy év múlva az akkor hat hónapos Dzsúliót is. Azóta édesanyai odaadással gondoskodik róluk, szeretetben neveli őket. 

A vér szerinti szülők rendszeresen látogatják a gyerekeket, bevásárolnak nekik, és igyekeznek támogatni a nevelőanyát szívből vállalt kötelességében. A harminchárom éves nő erő felett próbál helytállni, ami olykor nem könnyű feladat. A másfél éves csöppség ­miatt főállást egyelőre nem tud vállalni, ezért javarészt támogatásokból igyekszik biztosítani a boldogulásukat. Anyukájától, nevelőapjától, a nagymamától, akik velük élnek egy házban, sok támogatást kap. Jószívű édesanyák, akiket főleg a helyi óvodából, iskolából ismer, igyekeznek segíteni a családnak élelmiszer- vagy ruhacsomagokkal, önzetlenségükért szívből hálás Mária. 

Emberpróbáló időszak áll mögötte. Tavaly áprilisban – egy betegség folytán – elveszítette szeretett élettársát, Lajost, akivel közösen vállalták a gyerekek nevelését. S az élet még tovább tetézte a szívén ülő bánatot és elkeseredést, amikor május 16-án egy baleset miatt – ennek részleteiről nem szívesen mesél – kigyulladt a kétszintes családi házuk. 

– Sosem fogom elfelejteni azt az estét. Éppen lent jártam a faluban a legkisebbel, amikor egy ismerősöm telefonált, hogy ég az otthonunk. Rohantam felfelé a babakocsival, de már messziről látni, érezni lehetett a füstöt. A gyerekek keservesen sírtak az udvaron, szerencsére egyiküknek sem esett baja. Lelkileg teljesen összetörtem, a szívem a gyomromban lüktetett, de tudtam, hogy miattuk erősnek kell maradnom. A tűzoltók egy órán belül eloltották a lángokat, de a ház lakhatatlanná vált – mesél Mária még ma is nehéz szívvel a történtekről. 

A család éjjelre egy közeli rokonuknál húzta meg magát. De nagyobb fejtörést jelentett a hogyan tovább, hiszen ha nem tud a gyerekekről megfelelően gondoskodni, elveszik őket tőle. Ekkor a helyi családsegítő szolgálattal egyeztetve átmenetileg a nagybátyja feleségéhez költöztek, Fótra. Két hónapig az asszony onnan hordta át napi rendszerességgel a gyerekeket Erdőkertesre óvodába, iskolába. Közben a családja segítségével takarította a telket, a leégett felső szintből maradt törmeléket, s igyekeztek az alsó lakrészt újra lakhatóvá tenni. A helyi önkormányzattól és magánszemélyektől kaptak támogatásul sódert, téglát, faanyagot, ezek felhasználásával lépésenként rendbe tették a család otthonát. 

Gond volt az is, hogy augusztus 1-jéig kapott Mária időt arra, hogy a gyerekek számára állandó helyen megfelelő lakhatási feltételeket tudjon biztosítani. – Nem azért küzdöttem értük annyit, hogy elvegyék őket tőlem – mondja, és cselekedett. – Százhalombattán talált egy anyaotthont, ahol átmenetileg meghúzhatta magát a kicsikkel. Július 2-án beköltöztek. Szűkösen, egy harminc négyzetméteres szobában, de jó körülmények között töltötték a napjaikat. Kaptak élelmiszercsomagot, beiskolázási támogatást, hogy a fiúk helyben folytatni tudják a tanulmányaikat, Gézu tudjon óvodába járni. Ám nehezen viselték a segítő intézmény szigorú szabályait, az egész napos bezártságot. 

A múlt év decemberében a hatóságok lakhatóvá nyilvánították a házuk alsó szintjét, és végre hazaköltözhettek. A falakon pár helyen még mindig látni a fekete kormot, az olykor ma is érződő (gyenge) füstszag miatt sokat szellőztetnek. A két szoba, a nappali, a fürdő, a konyha már használható. De akad még bőven tennivaló: vissza kell vezetni a házba a villanyt (ez jelenleg generátorról működik), és állandó cseréptetőt építeni a falak fölé. A nagyobb tennivalók azonban a mindennapi nehézségek mellett háttérbe szorulnak.

Mária nem is remélte, hogy ennyien összefognak értük. De ő maga sem tétlenkedik. Százhalombattán, míg az otthonban vigyáztak a kisbabára, takarítónőként vállalt munkát. Nap mint nap kéri a Jóistent, adjon neki erőt, hogy tovább gondoskodhasson a gyerekekről. Mindig édesanya akart lenni, s hálás a sorsnak az öt fiúcs­káért, akiket rá bíztak az égiek. Szüntelen körülöttük forognak a gondolatai, mindent megtesz értük, amit csak lehet. Hiszen ők jelentik számára a mindent.