Hogyan születnek a csodák?
„Jó szerencse, semmi más” – ahogy a költő és hadvezér Zrínyi Miklós jelmondata is szólt? Vagy évtizedeken át tartó tanuláson és tudatos megfigyeléseken alapuló magabiztosság, munka, alázat, hűség, határozottság és kitartás kell ahhoz, hogy rendkívüli eredmények szülessenek? Vagy inkább egy gondosan összeválogatott csapat hatékony együttműködésében rejlik a nagy titok? Ezekre a kérdésekre próbált választ adni a Gödön megrendezett első Országos Kincsem Konferencia.
Kép: Az első Országos Kincsem Konferencia résztvevői Gödön, a csodakanca szobra előtt
Ahhoz, hogy e kérdéseket megválaszoljuk, számos példát vehetnénk a magyar sport, a tudomány vagy a művészetek területéről – ezek egyike Kincsem története. Azért éppen a sárga kancáé, mert 150 évvel ezelőtt ilyentájt jutott el a saját lábán Tápiószentmártonból az új gödi tréningtelepre, ahol Hesp Róbert mester azonnal kezelésbe vette az egyéves csikókat.
Kincsem világraszóló története azonban nem 1875-ben kezdődött, hanem jóval korábban, a reformkor hajnalán, amikor az ifjú, éles eszű és jó szemű Széchenyi István gróf a napóleoni háborúk során képet alkothatott a hadi lóállomány minőségéről. A harcok lezárultával báró Wesselényi Miklóssal együtt végigjárta Európa legnevesebb lótenyésztő és lótréningező központjait. Az 1822-ben megjelentetett, Lovakrul című könyvében részletesen elemezte az ország lóállománya minőségének stratégiai jelentőségét a közlekedésre, kereskedelemre, védelmi képességekre nézve, és a legjobbnak talált angol példát ajánlotta a magyar tenyésztők figyelmébe. Kiemelve a legkiválóbb tulajdonságú lovak tenyésztési célú kiválasztását szolgáló, de emellett szórakoztatást is nyújtó versenyeztetés négyszáz év alatt kiforrott rendszerét, a fajta jelentőségét, a tenyészanyag megbízhatóságát és a minden tekintetben élenjáró szakmai színvonalat.
∗
A hatás nem maradt el: az érdeklődés fellángolt, és a jobbnál jobb lehetőségeket kínáló arisztokrácia hívására angol szakemberek áradata indult meg Magyarország felé. A Yorkshire-ban született Robert Hesp – a későbbi „Csárdás Bob” – 1846-ban, 21 évesen érkezett előbb Esterházára, majd Batthyány Kázmér herceghez, Kisbérre. Hűségét, becsületességét, szakmai és személyes kiválóságát számos alkalommal bizonyította, amire felfigyelt gróf Sztáray János is, aki a legnagyobb név volt lovas körökben évtizedeken át, és a lovakon túl az emberekhez is igen jó szeme volt. Rábeszélte az akkor már magyarul kiválóan, ízes alföldi akcentussal beszélő, lelkében is magyarrá vált Hespet, hogy függetlenedjen, nyisson magánidomári telepet. A tréner a felajánlott lehetőségek közül gondos mérlegelés után választotta ki a néhai gödi királyi gyorsposta lóváltó állomását. A Duna felől áramló hűs, párás levegő, a dús vizű források által öntözött legelők, a lovak lábát kímélő mély homok, az izmot és tüdőt adó, egyenletesen emelkedő, közel négy kilométeres edzőpálya már önmagában elegendő lehetett volna a döntéshez, de a vasútállomás közelsége tette fel a pontot az i-re. Akkor még – Trianonig – a Duna bal partján haladt a bécsi fővonal, és így a kontinens valamennyi nagy versenypályája elérhető volt a gödi állomásról induló párnázott lószállító vagonok számára.
Hesp Róbert az állományt – a zsokékat, az abrakmestert, a lovászokat – is hasonló gondossággal és alapossággal válogatta össze, amin nincs mit csodálkozni, ha figyelembe vesszük, hogy a tréner egy személyben volt felelős a rábízott 28-30 angol telivérért, azok versenyképes állapotáért, eredményességéért.
∗
Ahhoz, hogy Kincsem négy éven át minden szezonban versenyképes állapotban fusson, hogy ezalatt 54 versenyen el tudjon indulni 950-től 4000 méterig, és hogy valamennyit meg is tudja nyerni, a tréneri munkán felül kellett egy kiváló, gondosan megtervezett vérvonal, ami Blaskovich Ernőnek köszönhető. Meg a tápiószentmártoni földben termett, különleges erőt adó, acélos zabnak, a kisbéri ménesben zajló világszínvonalú munkának, és a sor még hosszan lenne folytatható. Hogy ez a sok kiválóság mind egyetlen lóban, a Csodakancában sűrűsödjék soha meg nem ismételhető eredménnyé, hogy a nevét a világ távoli sarkaiban is Puskás neve mellett említsék az arra tévedő magyarnak, talán abban – és csakis abban – lehetett valami kicsiny szerepe a szerencsének is. Minden más a szakértelemnek és az elhivatottságnak köszönhető.
Mindezekről lenyűgözően érdekes előadások hangzottak el az első Országos Kincsem Konferencián, szeptember 19-én Gödön, melynek mottóját Kammerer Zoltán, a város polgármestere, a konferencia fővédnöke fogalmazta meg: „Több fényt Kincsemnek!” A tápiószentmártoni küldöttség nevében Györe László polgármester köszöntője után dr. Dusek László tanár, helytörténész beszélt a Blaskovich-ménesről, míg Kincsem életének kisbéri vonatkozásait Sinkovicz Zoltán polgármester bevezető szavait követően Brenyó József író, könyvkiadó mutatta be. Tóth Dávid szobrászművész a gödi Kincsem- és Macska-szobrok, valamint az újonnan felavatott Hesp-síremlék létrejöttét mesélte el. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum részéről dr. Kőrösi Andrea tudományos kutató ismertette a Csodakanca anatómiai sajátosságait, majd a Blaskovich Múzeumból Pestiné Nagy Judit igazgató mutatta be a tápiószelei múzeum által őrzött Kincsem-relikviákat. Szotyori Nagy Ádám, a pesti Kincsem Park vezérigazgatója arról osztotta meg a tapasztalatait, hogy az angliai Goodwood-ban hogyan őrzik 150 év elteltével is a „Hungarian Wonder” emlékét. A Magyar Jockey Klub elnöke, Száraz György és Lőrincz Róbert, a dunakeszi városi könyvtár igazgatója a nagy múltú alagi tréningtelep történetébe és az ott folyó munkába adott betekintést. Nieselberger Róbert, a Angol–Magyar Lovastörténelmi Egyesület elnöke, a tatai Henry Milne Villamúzeum létrehozója Hesp Róbert utolsó állomáshelyét mutatta be, majd Hesp József, az ükunoka, aki maga is a magyar lóversenyzés szakértője, szakírója, a gödi tréningtelep történetének hetven évét foglalta össze. Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke írásban indítványozta Kincsem felterjesztését a hungarikumok sorába.
∗
A konferencia alkalmából a három település polgármesterei közösen felavatták a Tápiószentmárton- és Kisbér-közök köztéri tábláit. Az egész napos programot Hesp Róbert jelképes újratemetése és síremlékének ünnepélyes felavatása zárta.
A Lovakrul megjelenése és Kincsem első győzelmei között alig ötven év telt el. Annyi idő alatt, amennyi egy tölgyfának kell, hogy termőre forduljon, a magyar telivértenyésztés eljutott a csúcsra a Széchenyi István által kijelölt úton haladva, és ott is maradt közel hetven éven át, amíg közbe nem szólt a történelem.
Kincsem neve ma is fogalom szerte a világban. Azt sugallja, hogy a magyarok tudnak valamit a lovakról, amit senki más. Rajtunk áll, hogy ezt a jó hírnevet megőrizzük és továbbadjuk a következő nemzedékeknek.
