Viszlát, Kisfehér!

Brúnó sohasem volt ölcicamica. Ő hercegnek született. Amikor tíz éve elhoztuk a menhelyről, felháborodva üvöltözött a hordozóban, méltatlankodva, mert egy hercegnek nem ilyen ellátás jár. 

Hazaérve próbáltam a kegyeibe férkőzni. Elkapart csirkemájjal kínáltam, amit hatalmas étvággyal befalt. Majd egy óra múlva kihányt. Vittük is gyorsan a dokihoz, aki fejcsóválva közölte, hogy ennek a kiscicának még bőven az anyja mellett lenne a helye, mert alig öthetes. Ekkor ragadt rá a Kisfehér név.

Bármilyen aprócska is volt, követelte a hercegi ellátást. Csak a rózsaszín párnácskával bélelt dobozban vagy a kanapén volt hajlandó aludni. Fegyelmezni nem lehetett. Ha leszedtem az asztalról, könyvespolcról, fordult kettőt, és lesből megtámadott: rendszerint a bokámba harapott. Nem erősen, csak jelezte, hogy egy herceg azt csinál, amit akar. Például beleülhet a cserépbe, amelyben kedvenc virágomat neveltem. Vagy kedve szerint szaggathatja a függönyt. 

Úrimacskához méltóan kényesen ügyelt a pontosságára. Jelezte, hogy közeledik a vacsoraidő. Eleinte csak háromnegyed hatkor ült le velünk szembe, és szúrós, megrovó tekintettel várt, mikor vagyunk hajlandóak végre megmozdulni és tálalni az ételt. Később már fél hatkor megkezdte a nyomasztást, és a műveletre a többieket is megtanította. Herceg létére ő lett a cicafalka szakszervezetise. 

Brúnó vezette be a hajnali ébresztőt is. Reggel öt órakor besurrant a hálószobába – megtanulta kinyitni az ajtót –, és a fejét odadörgölte az enyémhez, kínosan ügyelve arra, hogy a bajuszával csiklandozzon. Ha nem pattantam azonnal, a mancsával megsimogatta az arcom. Először csak puhán. Majd egyre erőteljesebben, finoman kieresztve a karmait. Nem karmolt igazán, csak jelzett: a herceg éhes, szüksége van a szolgálóira. 

Időről időre egy kis kényeztetést is megkívánt hercegi lénye. Ilyenkor ellentmondást nem tűrő módon befurakodott az ölünkbe. Nem volt szabad megfogni, csak simogatni. Ott, ahol ő kérte. 

Néhány hete már egyre ritkábban jött, elmaradtak a reggeli ébresztések is. Azután már a vacsorát sem követelte. Jött a tálkájához, de éppen csak evett pár falatot. A májára nőtt daganatok legyőzték a hercegi kandúrt.