Múló tiszta pillanatok

Tulajdonképpen testileg semmi gond nincs vele. Léptei ruganyosak, folyton mosolyog, csakhogy a memóriája, a szelleme, az már nem a régi. Felismerték ezt azok a besurranó tolvajok is, akik hol vízért, hol a MÉH-be szánt újságpapírkupacért csöngettek be hozzá – és hol a jóhiszemű asszony nyugdíjával, hol meg a porceláncsészékkel távoztak.
Az elbutulásnak eljött az a pillanata, amikor Jolánkát – hiába a testi frissessége – már nem lehetett egyedül hagyni. A bentlakásos otthont hamar elvetette a család, onnan ugyanis többnyire nincs visszaút.
Némi keresgélés után találtak rá Zsuzsikára, aki a maga hetven évével Jolánka lánya is lehetne. Az Erdélyből származó, egyszerű asszony könnyen hangot talált a nagy műveltségű, kifinomult, ám a való világból egyre kevesebbet értő Jolánkával. Zsuzsika két lábbal áll a földön, és biztos háttere a szellemileg egyre inkább leépülőnek. Gyakorlatias szemléletét és végtelen türelmét irigylik a közeli rokonok, akiket erős érzelmi kötődésük miatt a mai napig sokkol Jolánka szenilitásának egy-egy megnyilvánulása.
Hogy Zsuzsika a nap minden órájában Jolánka mellett álljon, és közben ne szenvedjen hiányt semmiben, arra a család havi 130 ezer forintot áldoz, a koszt és a kvártély mellett. A pénz egy része – a tartózkodási és a munkavállalási engedély birtokában – egészségügyi meg egyéb járulékokra megy el, a többi Zsuzsikáé. Azé az asszonyé, aki nemcsak a számlákat tartja rendben és a vacsoráról gondoskodik, de türelmesen ágyba terelgeti Jolánkát, mikor az hajnalban épp az érettségi vizsgájára készülne…