Kinek mondjam el?

Kedves Olvasók!
Rendhagyó módon kezdem e heti levelemet. A karácsonyi számunkban közölt olvasói levél és az arra adott válaszom, majd egy januári hozzászólás és annak megválaszolása igen sok olvasónkat késztetett reagálásra. Emlékeznek Mariann történetére? A harmincas éveiben járó hölgy elmondta, hogy egy futó, nyári kaland következményeként kisbabát vár. Eszébe sem jutott elvetetni, bár szülei, nagyszülei ezt követelték tőle. Azt mondták: várja meg, amíg férje lesz, és szüljön gyermeket normális családi körülmények közé. Ő azonban úgy látja, nincs sok esélye a férjhez menésre, de megfelelőek a körülményei ahhoz, hogy egyedül is felnevelje gyermekét. Bár szorong az előtte álló feladattól, boldogan várja gyermekét. Válaszomban helyeseltem döntését és biztattam, hogy sikerülni fog. Azt is megírtam: meggyőződésem, hogy szülei is megenyhülnek majd az unoka láttán.
Aztán közöltem G. M. levelét, aki elítéli Mariannt, amiért úgy vállalja a szerinte bűnben fogant gyereket, hogy alig ismeri az apát. Egy gyermek két szülőre van „szabva”, nem szabad őt eleve a félárva sorsnak kitenni. Vitatkoztam vele, mert a bűn határát magam nem a tengerparti kalandnál húzom meg, hanem az abortusznál. De azt is hangsúlyoztam, hogy ne ítéljük el azokat a nőket sem, akik valamilyen okból erre a fájdalmas lépésre kényszerülnek, hanem próbáljuk megérteni őket.
E két levél nyomán számos olvasónk mondta el véleményét telefonon, levélben és e-mailben. Mindnyájan Mariann pártján állva! Néhány gondolatukat idézem:
„Háromgyerekes családapaként ha nem is közvetlenül, de résztvevője voltam hasonló folyamatnak. Meggyőződésem, hogy a fogantatás pillanatától egy ember élete van az anya kezében. Sem állami törvények, sem felháborodott szülők (netán G. M. urak) nem befolyásolhatják az anya vállalását.”
„Biztos vagyok benne, hogy ha meglesz a kisbaba, a szülők megbocsátanak, és rájönnek, hogy ők azok, akik ajándékot kapnak.”
„Húszévesen megszakíttattam első terhességemet. Ma már rettenetesen bánom. Tíz évig jártam orvostól orvosig, mire nagy nehezen sikerült kihordanom a kisfiamat. Amióta ő megvan, azóta tudom csak igazán, mit tettem buta, fiatal fejjel.”
„Szerintem minden nőnek joga van szülni, akár van férje, akár nincs. De ha egyedül dönt erről, az apa ellenében, akkor egyedül is álljon helyt. Mariann esetében nincs szó senki becsapásáról, úgyhogy senki ellen nem vétett.”
„Ne álszenteskedjünk, tisztelt G. M. úr! Magyarországon egyre kevesebb gyerek születik, mindenkinek örülni kell! És megadni a tiszteletet annak a nőnek, aki minden nehézség ellenére anya akar lenni.”
Köszönöm, hogy elmondták véleményüket.

Üdvözlettel: