Költő a torony peremén

Poétának lenni: veszélyes foglalkozás. Sokuk élete – mániás depresszióval, skizofréniával, pánikbetegséggel sújtván – maga volt a lelki pokoljárás. A költő ugyanis gyakorta „visszaél” az agyával. Tudósok szerint az egyéb művészi tevékenységekkel összehasonlítva a költő agyának tevékenysége a leglázasabb. A szélsőséges kedélybetegség feldobott fázisában gyorsabb az agysejtek munkája. Ilyenkor születnek a zseniális alkotások.
„Sokat dolgozom – írta magáról a költő-író-képzőművész, Kassák Lajos. – A múlt hetekben valamiféle tunya ördög fészkelte magát belém, annyi energia, értelem és ihlet sem volt bennem, hogy egy jó mondatot leírjak. Valamiféle betegség ez nálam, hogy időnként így elfásulok, megbutulok, aztán hajrá, megint se éjjelem, se nappalom, üldöz és nyomorgat a nagy szorgalom.”
Szerencsére nála a mély depresszióit viszonylag hamar felváltotta a lázas alkotás időszaka. Ez a fázis azonban másoknál, a legtöbb esetben szükségszerűen átment lelki ürességérzetbe – amelyen jó esetben újra és újra túljutott a művészember. Többek között Szókratész, Platón, Juhász Gyula, József Attila, Hemingway, Csajkovszkij, Schumann, Raffaello is szenvedett a depressziótól.
A teljes kiégettség érzete könnyen vezetett addig, hogy a zseniális alkotók eldobták maguktól az életet. A vizsgálatok során megállapították, hogy köztük tizennyolcszor magasabb az öngyilkossági kísérletek száma, mint általában.
A költő olyan, mint a gejzír: a semmiből jön és a semmibe megy – vallja dr. Czeizel Endre genetikus Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni? című könyvében, amelyben 21 magyar költő egészségi állapotának bemutatására vállalkozott. Nagy költőink nagyon érzékeny személyiségek voltak, másképpen járt a fejük, és nehezen illeszkedtek be a társadalomba. Többségük (21-ből 16) mániás depresszióban szenvedett.
 – Ha a föld mélyében dolgozó keszonmunkás vérében kimutathatóak a nitrogénbuborékok, hogyan is képzelhető el, hogy a költő, aki saját lelke legmélyebb bugyraiba száll alá, egészséges tud maradni?! – teszi fel stílusosan a választ nem váró, úgynevezett költői kérdést Czeizel doktor.
Más művészeti ágak kimagasló képviselői is gyakran szenvedtek pszichés betegségekben, de például a képzőművészeknek „csak” a fele volt mániás depressziós. A matematikusok ellenben kevésbé hajlamosak a lelki bajokra.
Fontos tisztázni: a depressziós személy nem bolond. Nagy hiba a zsenit és az őrültet egy kalap alá venni! Hiszen tudna-e őrült elme magas szintű alkotásokat létrehozni?!
Mikor Jancsó Miklós 1959-ben először forgatott Latinovits Zoltánnal, a színészkirály olyan mély lelki válságba került, hogy csak egy pszichiáter tudott segíteni rajta. Az orvos már akkor figyelmeztette a filmrendezőt, hogy Latinovits egyszer valószínűleg öngyilkosságot követ majd el. A színészgéniusz egész életében mindvégig mentális problémákkal küszködött, és nehezen viselte el a „zseni, de őrült” jelzőt. A mai napig rejtély: vajon tizenhét évvel később balesetben halt meg vagy maga választotta a halált?
Mégis, mintha a tehetség mellett szükség lenne egyfajta szélsőséges lelkiállapotra az alkotáshoz. Talán ez lenne az a bizonyos ihletett pillanat?! Mindenesetre érdekes adalék, hogy amikor a kimagasló tehetségű festőt, Eduard Munchot lelki bajából kigyógyítottak, attól fogva csak közepes képeket festett…

Egyesek kibeszélik, mások megfestik
Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja – Illyés Gyula írta ezt Bartók-versében, s ezt a sort választotta könyve címéül is egy pszichiáter páros, Németh Attila és Moretti Magdolna. Olyan műveket válogattak össze, melyek a különféle lelki kórképekben szenvedőknek segít ráismerni saját bajukra. Vagy azért, mert maga az író vagy költő is depressziótól, szorongástól szenvedett, vagy egyszerűen azért, mert olyan jól ragadta meg a mélabús hangulatot.
Ha egy életunt beteg elolvassa Juhász Gyula melankóliáról írt versét, talán könnyebben megfogalmazza, mi is az ő baja a világgal. Más viszont Arany János balladájában ismerhet rá az újra és újra megismételt cselekedetek bűntudatos kínjára. Ugye emlékszünk? Ágnes asszony az a kényszerbeteg, aki fehér lepedőjét a patakban csak mossa, mossa… Olvashatunk arról is, Goethe hogyan próbálta legyőzni tériszonyát. Rávette magát, hogy újra és újra felmásszon a székesegyház tornyába, sőt a keskeny párkányon egyensúlyozzon, míg végül meg nem szokta az alatta tátongó mélységet.
A művészeknek megadatott, hogy bármely lelki nyavalyától is szenvednek, kibeszélhetik vagy éppen megfesthetik, zeneműbe komponálhatják a félelmeiket. Az író Stefan Zweig ezt így fogalmazza meg: „A hétköznapi ember magában hordozza szenvedését, és nincs megadva számára az alkotás, a formába öntés lelki önmegváltása, menedéke…”

Mozart megnyugtat
Egy földgömböt rajzoltam ma. Sokat aggódom ugyanis azért, hogy meg tudjuk-e védeni a földünket – meséli a depressziós férfi, aki visszatérő beteg az egri kórház pszichiátriáján. Megviselte a válása, hiányzik neki a gyermeke, azt mondja, azért ilyen hullámzó a kedélye. „Az ember csak gyűjti, gyűjti magában a feszültséget, de odakinn, a világban nem adhatja ki. Nem beszélhetek arról, ami nyomaszt, mert furcsán néznek rám” – panaszolja. Bevallja, otthon nemigen hallgatja Mozart vagy épp Wagner muzsikáját, de itt megnyugtatja, ha rábízhatja magát a zene hullámzására.
A festés, a zenehallgatás vagy épp az irodalmi művek olvasgatása mind a gyógyítás része. Az orvos „felírja” a foglalkozásokat, s a beteg eldönti, van-e kedve hozzá. Általában van, hiszen jobb a társas elfoglaltság, mint naphosszat őrlődni a szobában. Akadnak itt skizofrén betegek, depresszióban szenvedők, alkoholproblémával küzdők, akik így tanulják meg szavakba önteni azt, mi zajlik bennük – tudom meg Kiss Lajos szocioterapeutától.
Akad olyan csoportjuk Egerben, ahol versekkel, novellákkal foglalkoznak. A művek tükrében ismerkednek saját betegségük természetével, hogy aztán kordában tarthassák azt. Egy másik csoportban zenére festenek furcsa, fantáziadús képeket. A terápia azon alapul, hogy a művészet élménye – akár maguk alkotnak, akár csak befogadják a szépet – felrázza őket és gyógyítja a sebeket.