Tiltólista szeretteimnek

Első helyen állnak a konyhai izék. Nem vagyok én, kérem szépen, háztartásból felmentve, de az utóbbi években szeretteim körében elterjedt a teleszkópos fokhagymanyomó és a szélesvásznú csodafazék típusú ajándékok divatja.
Lehetséges, hogy a hiba az én készülékemben van. Örömszakács – ez a helyes kifejezés velem kapcsolatban. Ami az én olvasatomban annyit jelent: nem kényszerülök arra, hogy mindennap órákat töltsek főzőcskézéssel, de amikor ráérősen beteszem a lábam a konyhába, élvezem minden percét. Eme rendszertelen elfoglaltságból következően a főzőtudományom hol egy tüdőbajos grófkisasszony rátermettségét súrolja (alulról!), hol dagadó önbizalommal esem neki a receptújságok 5 fakanalas jelzésű (vagyis vérprofiknak szánt) ételének is, több-kevesebb sikerrel.
Mindebből a szeretteim egykor arra jutottak: ha lenne például egy 47 funkciós, lökhajtásos robotgépem, az megpecsételné gasztronómiai elhivatottságomat, és végleg a konyhához láncolna. Vagy egy beesett arcú csokis kuglóf láttán bánatomban menten Föld körüli pályára állhatnék a bűvös szerkezet segítségével (tuti, hogy ezeket már nyomkövetővel is felszerelik!).
És karácsonykor lőn robotgép! A következő évben meg lézeres tojáshéjrepesztő. Tavaly pedig lábbal hajtható, kültéri teáscsésze-melengető…
A tiltólista élén tehát ez áll: a konyhai izéktől ments meg, Uram, engem. Hogy mindenkinek világos legyen: idetartozik a vegetáriánus szakácskönyv, a Christmas feliratú bögre és az edényfogó kesztyű is! Szintén csak a félreértések elkerülése végett mondom, hogy a Bridget Jones naplóján nevelkedett leányzók még véletlenül sem Mark Darcy rénszarvasos pulóveréért ácsingóznak, hanem személyesen a viselője után. Ebből kifolyólag szeretteimnek kár ezért a pulcsiért feltúrni a várost vagy ráállítani már októberben a kötögető szomszéd nénit a sorozatgyártására.
Csak egy hajszállal jobb a fogadtatása a roppant praktikus és szellemes alsóneműknek, amelyek ünnep táján valahogy mindig Snoopyval vagy Garfielddel terheltek. Hideg téli estéken még csak-csak belebújik az ember egy sötétkék, skót kockás, irdatlan vastag kötött zokniba – legfeljebb félóra után az öngyulladástól leégnek a lábujjai. De abban, ugye, megegyezhetünk: nincs vágylohasztóbb, mint egy majd’ kicsattanó nő halvány rózsaszín pamutalsóban, amelyen épp Csőrike hintázik…