Miért nem segít a nagymama?

Most már dolgozom, ezért ha nagy ritkán betegek, az első egy-két nap után jó lenne családi segítséget igénybe venni. Az én szüleim már nem élnek, ezért csak a férjem szüleire számíthatnék. De mégsem, mert ők állandóan a lányuk két gyerekére vigyáznak. Minden hétvégén két napra megkapják a gyerekeket, mondván, hogy a falusi kertben mennyivel jobb a levegő, több a mozgási lehetőség, mint a városi panelben. A szülők ilyenkor hétvégi programot csinálnak maguknak, vagy csak délelőtt 11-ig alszanak. Hétközben is gyakran apósom hozza el őket az óvodából, és a szülők este nyolcra mennek értük. Ha meg beteg valamelyik, anyósom rohan.

Higgye el, nem az irigység szól belőlem, de nem szimpatikus, hogy egy házaspár minden hétvégéjét a gyerekei nélkül tölti. Ha három-négy havonta egyszer megkérem anyósomat, hogy egy-két napot vállaljon a lábadozó gyerekeim mellett, hát az eseteknek legalább felében elutasít, mondván, a lánya gyerekei vannak nála, azok is betegek. Pedig amikor mégis az enyémekkel van, nagyon jó nagymamaként viselkedik, a gyerekek szeretik, jól bánik velük. Csak hát ritkán. Nagyon bánt ez a megkülönböztetés: azok az unokák mindig, ezek az unokák meg csak néha…

Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó!
Hát, ha van valami, amit nem szeretek: döntőbírónak lenni. Mint mindig, most is csak a véleményemet tudom elmondani. Valóban nem helyes, ha a nagyszülők különbséget tesznek unokáik között. Néha a nagymamák hajlamosak arra, hogy a lányuk gyerekeit közelebb érezzék magukhoz, mint a menyükéit. Ez nem azt jelenti, hogy az utóbbiakat jobban szeretik, csak hát általában a lányuk bátrabban rájuk bízza gyerekeit, mint a menyük, s a viszony is oldottabb. Leveléből úgy tűnik, hogy a lányuk kissé vissza is él ezzel. El sem tudom képzelni, hogy valaki folyamatosan ne a kisgyermekeivel akarja tölteni a szabadidejét! Amúgy, éppen ebből kiindulva, talán azoknak a gyerekeknek nagyobb szüksége is van a szeretetre, gondoskodásra a nagyszülőktől, mint az önök kisfiainak. Mert az önök gyerekei ezt megkapják saját szüleiktől is.

De háborúság ne legyen ebből, mert akkor még ennyi sem jut a nagymamából. Legfeljebb finoman mondja meg neki a fia – és nem a menye –, hogy szeretnék, ha kicsit jobban lehetne rá számítani.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes