Nézd meg az anyját, vedd el a lányát

Édesanyák és kislányaik között sokféle minsőségű kapcsolat láétezhet. Csodfálatos tapasztalat, amikor a boldogságos egymásra találás, a „mindent együtt csinálunk” és a „te vagy a legjobb barátnőm” érzése uralkodik.

Müller Péter így beszél anya és lánya különleges együvé tartozásáról: – A legnagyobb és legboldogságosabb szerelem az, ahogyan a gyermekünket szeretjük. Ennek persze semmi köze a nő és férfi közt létező szerelemhez. Annál szebbet anya nem mondhat a leányának, mint azt: szerelmem. Ez szeretetének a legcsodálatosabb kifejezése.

A serdülőkor kezdetével aztán a lányok szemében – bármennyire is imádják az édesanyjukat – roppant fontossá válik az önállósulás igénye, a nagylányos távolságtartás. Néhány „harcos” év elteltével a lánykák többsége szerencsére rájön, hogy a nagy függetlenség mit sem ér az édesanya féltő-óvó, semmi máshoz nem hasonlítható szeretete nélkül.

A szakemberek úgy tartják: nem feltétlenül a gyereknek kell mindig engednie. Türelemmel, okos kompromisszumokkal áthidalhatóak a jobb és rosszabb időszakok. Ezt a törekvést a lányok nem felejtik el, s később maguk is hasonlóképpen viszonyulnak majd szüleikhez, leendő párjukhoz és gyermekükhöz.

Ha viszont ez a természetes közeledés valamiért hajótörést szenved – vagy az édesanya megbántottsága túl mély, vagy mert a konfliktusok erős dacot szültek a leányban –, a lelki sérülések egész életre szólóak lehetnek.

Az édesanya múlhatatlan feladata tehát: értelmesen és intelligensen ütköztetni az eltérő álláspontokat. Ezt tőle tanulja a lánya, ennek mintájára beszél, vitázik majdan a kedvesével is. Így formálódik és alakul ki a fiatal hölgy egyénisége, helyes önképe, Amit az édesanyjától lát, hall, tapasztal, azt felnőtt korára is elraktározza.

S aztán a párválasztás idején a társnak jelentkező fiú igyekszik kiismerni leendő anyósát is. Amennyi vonzó tulajdonságot fedez fel benne,. annyi biztos támpontot talál jövendőbeli asszonyában: anyja lánya, érdemes vele egybekelni...