Túlzásba vitt gondnokságok

Akadtak, akik fellélegeztek, amikor az Alkotmánybíróság úgy döntött: május elsejétől mégsem lép életbe az új polgári törvénykönyv első két könyve. A gyámhivatalok és a bíróságok túlterhelt dolgozói mindenesetre a megkönnyebbülés sóhaját hallatták. A fogyatékosok és pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezetei azonban már a taláros testület határozatának kihirdetése előtt tiltakozó leveleket fogalmaztak. Sérelmezték, hogy a cselekvőképesség reformja tovább várat magára, mivel úgy látták, ez fokozza több tízezer ember kiszolgáltatottságát. Az alkotmánybírák szerint viszont a változás elkapkodott volna.

Hazánkban nagyjából ötvenezren élnek cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt – e szám duplája a környező országokban szokásos aránynak. Aki összefutott már felszabadultan kirándulgató holland vagy dán tolókocsis csoporttal valamelyik városunkban, bizonyára észrevette, mennyire természetes a kontinens szerencsésebb tájain a fogyatékosság elfogadása. Nyugat-Európában más szemmel néznek a fogyatékkal élőkre, a pszichiátriák pácienseire, a demens öregekre, mint nálunk. Mi itt zavarral és szégyenkezve szemléljük állapotukat, és az érdekvédők szerint a szükségesnél is jobban korlátozzuk őket. Az Alzheimer-kórral kóborló nagymamát legszívesebben eldugnánk a világ elől, a Down-szindrómás fiatallal szóba se merünk elegyedni.

Ha a környező országokhoz viszonyítunk, akkor azt látjuk, hogy hazánkban kétszer annyian élnek cselekvőképességet kizáró gondokság alatt, mint ami reális volna – tudtuk meg a szociális tárca gyámügyi osztályvezetőjétől. Lantai Csilla szerint az eddigi szemlélet az elmebetegek, halmozottan fogyatékosok és leépült idősek védelmére koncentrált, és azért helyezte gondokság alá őket, hogy ne tudják őket kifosztani, javaikat elvenni. Most azonban arra helyeződik majd a hangsúly, hogy megmaradt képességeiket aktivizálhassák, éljenek azokkal, és ismereteik birtokában véleményt alkossanak. Az a cél, hogy alaposabban körüljárják, miben is szenvednek fogyatékosságot, és csak a legszükségesebb módon korlátozzák személyi szabadságukat, döntési jogaikat. Előfordulhat például, hogy valaki a gondnokára szorul abban, hogy a vagyona fölött rendelkezzen, de az egészségügyi ellátása dolgában már maga nyilatkozhat.

Lehet szépeket álmodni, meg kell is – így summázta a helyzetet Takácsné Szigeti Ilona, a pszichiátriai és szenvedélybetegeknek otthont nyújtó füzesabonyi intézet igazgatónője. Miközben ugyanis emelkedett európai elvekről beszélünk, a magyar valóság az, hogy azokat a jogokat sem kapják meg a betegek, amelyek a mostani törvények szerint járnának nekik. Egy-egy gondnokhoz átlagosan ötven-hetven személy tartozik. Ám akad olyan, akinek kétszázkilencven sérült ember ügyeit kéne kézben tartani. Megesik, hogy a cselekvőképtelennek ítélt ember nem is ismeri személyesen a gondnokát. Hogy lenne idő arra, hogy rendszeresen tartsák a kapcsolatot?! Miközben az új Ptk. azt szorgalmazza majd, hogy a rászoruló a szükségleteihez mérten kapjon segítséget, a jelenlétével is támogassa őt a gondnoka, és együtt hozzanak fontos döntéseket. A tervezett, de elhalasztott változások szerint a gondnokot csak a bíróság hatalmazhatta volna fel arra, hogy egyedül tegyen jogi nyilatkozatot a beteg vagy fogyatékos nevében.

– Vajon felkészült a változásokra a társadalmunk? S vajon megbirkóznak-e majd a sokasodó tennivalókkal a gyámhivatalok és a jelenleg is túlterhelt bíróságok? – teszik fel a költőinek szánt kérdést sorra a gyámügyben munkálkodók. Annyi bizonyos, hogy a hivataloktól is szemléletváltást kíván az új Ptk. S jóval több munkatársat. Akiknek lenne arra idejük, hogy személyre szóló figyelemmel döntsenek a rászorulók sorsáról.