Átmenet a boldogsághoz

Most volt húszéves a rászorultakat segítő kerepesi székhelyű Support Alapítvány. Vezetőjük, Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Egyesületének elnöke feleségével együtt vívja egyre nehezebb harcát a családokért. Értük hoztak létre Kerepesen és Erdőkertesen két átmeneti otthont. Mindig telt házzal működnek, és már sok lakójuknak sikerült az újrakezdés.

Nemrég költözött az átmeneti otthonba előző kapcsolatából született kamaszlányával s nyolcadikos fiával a 36 éves Tímea. Elhelyezését a fóti családsegítő központ kérvényezte a Support Alapítványnál, mert már albérletre se volt elég pénzük. A születendő baba apja most munka után rohangál, de azért őket is látogatja.

– Szinte luxusban érzem magam, mert hallottam „csúnyákat” is otthonokról – mondja a hat hónapos terhes asszony. – Korábbi élettársammal Fóton, az apunál éltünk. Onnan raktam ki a szűrét, mert ivott, játékgépezett és állandóan megvert. Azóta se láttuk, a gyerekei se érdeklik.

Pedig Tímea lánya jó tanuló, egy pesti kereskedelmi szakközépiskolába jár, a fia is szakközépbe vágyik. De nem volt könnyű teher a családi örökség: Tímea szülei is rosszul éltek, az anyja otthagyta őket – most egy szociális otthonban tengődik. Amikor az apja meghalt, el kellett jönniük a szolgálati lakásból. Közben az asszony megismerkedett új párjával, aki – ahogy mondja – „nem rossz ember, csak nincs szakmája, ez a gond”.

– Itt nagyon jó! – tér vissza jelenlegi otthonához Tímea. – Van egy külön szobánk, havi 13 ezret fizetek érte. Mert a lakhatási díj felnőttnek napi 300, kiskorúnak 75 forint. A konyha, fürdő közös, a gáz, villany, meleg víz ingyen van. Élelmiszert, ruhát magunknak veszünk. Beosztjuk, ki mikor főz vagy tusol.

Egy évig lakhatnak itt, de kérésre ez fél évvel meghosszabbítható. Úgy tervezik, ha meglesz a baba, albérletbe mennek, mert a szoba már szűk lenne ötüknek. Nem mennének messzire, valahová a környékre – tetszik nekik a vidék.

Anita, aki a tanévkezdés költségeit számolgatja, Pesten nőtt fel. Az energikus, 41 éves, háromgyerekes asszony egyetemen tanult természetgyógyászatot, húsz éve ebből él vállalkozóként, de alig van páciense.

– Huszonhat esztendősen mentem férjhez, 15 évig nagyon szépen éltünk a házában. Született három „kincsünk”: Anita 15, Levente 8, Csenge 6 éves – idézi a kezdeti időket. – Hogy mi romlott el? A férjem egóját lerombolta, hogy amíg én építem a karrieremet, neki semmi sem sikerült. Pedig jó képességű ember. Végül már fizikai munkára fanyalodott, amitől úgy „megreccsent”, hogy részegen agyba-főbe vert. Ez hat éve volt, én rögtön összepakoltam és elváltunk. Milyen ember az, aki a majd egy mázsájával egy 45 kilós nőt fojtogat?

Albérletbe költöztek, később új párja lett, akinek csömöri házában éltek. Ő is nagydarab ember volt, aki ugyan nem ivott, de agresszív hajlamú lévén egyszer ő is összeverte választottját. Másnap Anitáék már pakoltak.

– Ide négy hónapja úgy kerültünk, hogy a csömöri családsegítők, látva az összezúzott arcomat, javasolták ezt az otthont. Rögtön éltem a lehetőséggel, mert másfél év haladékot ad ahhoz, hogy talpra álljak – ér a jelenbe az asszony, aki most boldog, hogy itt élhetnek: „Hátul kert, elöl tuják, rózsák.” – A „közösködés” alkalmazkodás kérdése – mondja.

Privát szférájukért, a kis szobáért csak havi 16 ezret fizetnek, de együtt vannak, s ez a legfontosabb. Most őrülten spórolnak saját vityillóra, ám amit az ételen, ruhákon lehet, a tanszereken sajnos nem.