Veszélyes szépség

Eredeti elterjedési területe Kelet-Panamától Észak-Argentínáig terjed, gyakran a nyolcvan évet is megéri. A fajt más néven ara¬raunának is nevezik, ami kellemetlen, hangos, rekedtes „rrraaa” hangjára utal. Különleges szépsége ellenére kevés az olyan szomszéd vagy családtag, aki hajlandó ezt a rikácsolást eltűrni.

Ha csak egy madár tartására vállalkozunk, kalitkájának akkor is 2 köbméteresnek kell lennie, ha pedig tenyészteni szeretnénk, legalább 15 köbméteres röpdét biztosítsunk egy-egy pár számára. A férőhely megépítésénél feltétlenül vegyük figyelembe, hogy hihetetlenül erős a csőre, amivel a 2 milliméternél vékonyabb drótokat elpattinthatja és kiszabadulhat. Az arapapagájok 5–14 éves korukban válnak ivaréretté, az összeszokott párok évente akár kétszer is 2-4 fehér tojásból álló fészekaljjal örvendeztetik meg a tenyésztőjüket. Fogságban a gazdáik gyakran kézben tartva nevelik fel a kispapagájokat, melyek így ragaszkodó, „kezes” állatok lesznek, s kikövetelik a naponkénti gondoskodást. De ha nem törődnek velük, kiszámíthatatlanokká válnak, s akár komoly sérülést is okozhatnak gondozójuknak, sőt magukban is kárt tehetnek (tolltépővé válhatnak).

Néhány éve Észak-Amerika több államában a veszélyes állat kategóriába sorolták a nagytestű arafajokat, mivel az elhanyagolt, s így kiszámíthatatlanná vált házi kedvencek súlyosan, olykor életveszélyesen megsebesítettek kisgyerekeket. Ám ha ezekkel az értelmes madarakkal érdemben foglalkoznak, akkor például a vakok vezetésében is szerepük lehet. Több országban már kutya helyett e rendkívül jó megfigyelőkészséggel megáldott, beszédre tanított állatokat alkalmazzák vakvezetőként: a vakok vállán ülve segítik őket a tájékozódásban.