Bundás kolibri

Érdekes és kevéssé ismert társasága a rovarvilágnak a szendereké, melyeknek mintegy nyolcszáz faja él szerte a földkerekségen, s közülük 19 hazánkban is megfigyelhető. Ezek a lepkefélék csak ritkán kerülnek szem elé, mert nappal rendszerint a fatörzsön pihennek, és csak az esti szürkületben indulnak nektárgyűjtő körútjukra. Kivételt képez a kacsafarkú szender: nappal röpül, és kora tavasztól késő őszig összefuthatunk vele a kertekben is.

A szenderek kiváló repülők rövid és hosszú távon egyaránt. Villámgyorsan cikáznak a virágok között, de ha kell, egy helyben lebegnek, ha pedig úgy hozza a helyzet, képesek átrepülni akár az óceánt is. Testüket sűrű szőrbunda fedi, szívókájuk fejlett, gyakran feltűnően hosszú. Jelentős a szerepük a virágok beporzásában, például a kacsafarkúnál megfigyelték, hogy négy perc alatt négyszáznál is több ibolyavirágot látogatott meg.

Az oleander szender egyike a legszebbeknek. A mohazöld alapon fehérrel kevert rózsaszínnel mintázott lepke csak ritkán, az igen száraz és meleg években látogat el hozzánk délről. Ellenben a 3,5 centis szőlőszender gyakori és a kertekben is rendszeresen fölbukkan, szárnyán festőien keverednek a lila, a piros és a rózsaszín árnyalatok. A szulákszenderrel alkonyattájt főként erdei tisztásokon, erdőszéleken találkozhatunk, s kevésbé színes: szürke szárnyait fekete márványozás díszíti. A kacsafarkú szender potrohán feltűnő fekete-fehér farpamacs (mint a kacsafarok) látható, ezzel kormányozza magát, miközben zúgva cikázik a virágok között. Hernyói zöld színűek, jellegzetes világos hosszanti csíkokkal. A kacsafarkú szender vándorlepke, de a Dél-Dunántúlon (Pécs környékén) például már nálunk is állandó és (lepke alakban) áttelelő.