Izgatóan illatos

Európába a spanyol hódítók révén érkezett. Üzemi termesztését a hollandok szervezték meg először trópusi gyarmataikon, addig a télikertek üvegházaiban növesztették az öreg kontinensen.

A vanília a talajban gyökerező és a fákra felkapaszkodó, tíz méterre is megnövő kúszónövény, mely léggyökereivel tapad a fakéreghez. Fürtben álló, szép fehér virágai igen szemérmesek: csak egyetlen napon nyílnak, akkor is csupán néhány órára, megporzásukat a kolibrik végzik. (Legalábbis a trópusi esőerdőkben élőkét, mert az ültetvényeken már mesterségesen poroznak.) A termés 20 centi hosszú, hüvelyszerű tok. A fűszervanília feketésbarna színe és jellegzetes illata az utókezelés során alakul ki, amikor vízgőzzel kezelik, a napon hevítik, majd betakarva „izzasztják” a terméseket. (Így lesz belőle sötétbarna vaníliarúd.)

A termésben lévő hatóanyag a vanilin, melynek íze kellemes, ugyanakkor – nagy mennyiségben – izgató hatású. A vanília nálunk is igen népszerű, sütemények, fagylaltok, likőrök, édes levesek, mártások, pudingok ízesítésére használjuk. Beszerezhető vaníliarúd formában (ami az eredeti, kezelt termés), ez az étellel együtt főzve adja át értékes ízét. Ellenben a vaníliakivonatot (előállításakor alkoholos folyadékban főzik a rudat) a főzés legvégén érdemes az ételekhez adni, különben elillanhat. A legnépszerűbb a vaníliás cukor (a termést sokáig cukorban tartják), de ennek íze nem olyan átható, mint a rúdé vagy a kivonaté.