Siker és kihívás – Házi kedvencek 4. rész

Bizonyára sikerült megfelelő egyensúlyban lévő akváriumot kialakítanunk, a legtöbbször növendékként vásárolt halainkat felnevelni, így elérkezett a pillanat: szaporíthatjuk is őket. Ez a halak kis csoportjában – például az elevenszülő fogaspontyoknál, (guppi, mexikói kardfarkú hal, black molly, platti) vagy az afrikai sügéreknél – szinte spontán, mindenféle beavatkozás nélkül lezajlik. Azonban a többségnél ezt kisebb akváriumban elkülönítve, melegebb, lágyabb víz és ikrázóközeg alkalmazásával, esetleg árnyékolással érhetjük el. Az ívás után a legtöbb halat érdemes elkülöníteni, mert megehetik az ikrát. Így szükségünk lesz néhány kisebb (5-10 literes) és egy-két nagyobb (30-50 literes) akváriumra a hozzájuk való felszereléssel.

Az egyes halfajok ívásának feltételeiről, részleteiről itt és most nincs helyünk írni, érdemes szakkönyvekben vagy az interneten hozzáolvasni. Az ikrák kezelése viszont szinte mindenhol egyforma: tiszta, fertőzésmentes víz kell hozzá, s a penészedő, meg nm termékenyített ikrákat óvatosan távolítsuk el, hogy a többit ne fertőzzék meg. A kikelő kishalak néhány napig még csak pihennek, szikzacskójukból táplálkoznak, ezért ételt nem kell adni nekik. Amikor viszont már elúsznak, igen apró eledellel – papucsállatka, kerekesféreg, sóráklárva – lássuk el őket. Az első napok a döntőek, mert amikor a halaink már nagyobbak, egyszerűbb a táplálásuk, amihez – a szakboltokban beszerezhető – száraz eleséget is használhatunk, megfelelő élő táplálékkal kombinálva. Azonban az élő eleséggel vállalnunk kell annak a veszélyét, hogy esetleg valamilyen betegséget hurcolunk be (ez a felnőtt halakra éppúgy vonatkozik, mint a növendékekre).

Érdemes viszont kipróbálni a vízibolha, a csővájó és más férgek, a vörös szúnyoglárva, a sórák fagyasztott változatát, mert ezekkel általában nincs sok gond, viszont teljes értékű eledelt jelentenek. A gyári száraz eledelek beváltak, az egyes halfélék számára külön készülnek.

Az etetés alapszabálya, hogy többször és keveset: mindig csak annyit adjunk, amennyit a halaink azonnal megesznek. Ha túlzásba esünk, a takarmány a vízben rothadni kezd, mérgező anyagokká is átalakulhat, módosíthatja a víz kémiai összetevőit – ezzel halaink, de akár a növényeink számára is kedvezőtlen változásokat indítva el.

Ha valamiféle betegség üti fel a fejét, azt halaink viselkedéséből – nem táplálkoznak, furcsán úsznak stb. - , a testükön látható elváltozásokról – fehéres penészes foltok, úszórothadás, pikkelyborzolódás, apró fehér göbök a testen - vesszük észre. (Ismét a szakkönyveket és az internetes oldalakat ajánlhatjuk böngészésre.) A betegségek eredete sokrétű lehet:férgek, gombák, baktériumok okozzák, így más-más gyógykezelés szükséges – ezekről a szakboltokban kérjünk tanácsot, illetve vásárolhatunk gyógyszereket elhárításukhoz. Eg biztos: ha beüt a baj, az általában a halak gyors pusztulásához vezet. Ezért érdemes otthon legalább háromféle ellenszert tartani: ez a metilénkék, a xantandrin és a fertőtlenítőszerek. A lényeg azonban a megelőzés: ha új halat, növényt, követ, fadarabot helyezünk a medencénkbe, azokat minden esetben fertőtlenítsük a megfelelő szerekkel.