Tüske nélkül is népszerű, sőt!

Napjaink szedertermesztője már a hatalmas, 4-5 méteres indákat növesztő, tüskétlen bokrokról szüreteli a termést, melyet részint frissen fogyaszt, részint dzsem, gyümölcsíz, szörp vagy éppen bor formájában, netán a mélyhűtőjében tárolja, hogy alkalmasint süteményeket díszítsen-ízesítsen vele. A népszerűsége egyre nő, Amerikában többet termesztenek belőle, mint málnából, de Európában is egyre kedveltebb. Bővíti a gyümölcsválasztékot, ugyanakkor kiválóan alkalmas ipari földolgozásra is. (Az „erdei” gyümölcsízek egyik fő összetevője.)

A tüskétlen szeder konténeres csemetéje kapható a faiskolákban, így ha mellette döntünk, még ültethetjük. Ne gondoljuk azonban, hogy igénytelen, mert ahhoz, hogy bőven teremjen és szép gyümölcsöt hozzon, jó termőhely kell. Védett, napos és az erős szelektől óvó fekvést igényel, továbbá mélyen (legalább 50 centi mélységben) megforgatott és tápanyaggal (érett szerves trágyával vagy műtrágyával vegyes komposzttal) föltöltött talajt. De nem csak a telepítéskor, később is igényli a bőséges tápanyagellátást. Augusztus közepétől érleli folyamatosan a gyümölcseit. Csak a teljesen érett, fekete bogyókat szedjük le, mert nem utóérő.

Kiültetett szaporítóanyagát vágjuk vissza 20 centire, és az első évben csak egy-két vesszőt hagyjunk a tövön. Legjobb, ha ezeket máris támasz mellett neveljük, hiszen a következő esztendőben erre szükség lesz a súlyos, több méter hosszú indák megtámasztásához.

A szeder vesszői – mint a málnáé is – csak két évig élnek, letermés után elhalnak, s helyettük új hajtások törnek elő a tőből. Fajtáit a faiskolák ötletszerűen szaporítják, ezért nehéz helytálló értékelést adni róluk, de a Thornfree mindmáig az egyik legmegbízhatóbb.