Segít valaki? Munkát keresnek, de rossz ajánlólevelük van: cigányok

Olvasói rovatunkban nem először írunk a Mezőkeresztesen élő Farkas családról.

Egy évvel ezelőtti cikkünk nyomán – amely Bedeszkázott remények címmel jelent meg Keresztény Gabriella tollából – kaptak is segítséget: élelmet, ruhát, cipőt.

Lepusztult, szűk, sötét albérleti lakásban tengődtek öten, nagy dolog volt, hogy sikerült a gyerekeket felruházni, s néhány hétig enni is tudtak rendesen. Egy ideig több jutott tüzelőre, gyógyszerre – a legkisebb, Valentina súlyos beteg –, de a nagy kérdés megmaradt: mi lesz ezután?

Farkas Gézának valaha volt folyamatosan munkája, együttvéve mintegy tíz évet töltött a vasútnál és a kohászatban, s csaknem húsz esztendőn át téeszben, az állattenyésztésben dolgozott. Ezt szerette a legjobban, s csinálná most is, ha lehetne, de a téeszek megszűntével Borsodban alig maradt ilyen munkahely.

Örül, hogyha közmunkához jut az autópálya mellett, de télen – amikor pedig a fűtés miatt jóval több a kiadásuk – nincs ilyen lehetőség. Felesége, Marika a jobb karjára lebénult, havi 27 ezer forint járadékot kap. Ősztől tavaszig a havi jövedelmük a családi pótlékkal és a férj szociális ellátásával együtt nem éri el a 80 ezer forintot.

– Nem segély, hanem munka kellene – mondta Farkas Géza, mikor tavaly nyáron először jártam náluk.
– Állatokkal foglalkozni újra, az lenne az igazi. Ha nekünk lenne egy tanyánk, soha nem jönnénk el onnan.

A cikk után levelet kaptak a Békés megyei Gádorosról: egy idős asszony felajánlotta nekik nagymágocsi tanyáját. Pénzt sem kért, csak azt, hogy tartsák rendben, vigyázzanak rá. Farkasék öröme leírhatatlan volt, mikor kiderült, hogy a ház közel van a buszmegállóhoz is, így Tina ősztől elsősként könnyen bejárhat az iskolába. Állatokat tarthatnak, s Géza a közelben talán elhelyezkedhetne az állattenyésztésben. S ekkor jött a néni újabb levele: a családja nem járul hozzá, hogy kiadja a tanyát, mert egyikük attól tart, a devizahitele miatt elárverezik a lakását, akkor pedig szüksége lesz a családi örökségre…

Szép álomból keserű ébredés – ezt élték át Farkasék. Ráadásul így azt a bútort sem volt hova szállítani, amit Csonka Lászlóné, egy szombathelyi panzió gazdasszonya ajánlott fel nekik. Mit lehetne tenni? Felhívtam a Kiskunmajsa Kígyóspusztán élő Sági Lajos plébánost, Lajos atyát, a Hit és Kultúra Alapítvány munkatársát, hátha tudna segíteni. Az alapítvány szolgálati lakásában talán helyet kaphatna a Farkas család, cserében rájuk bízhatnák az állatok – kecskék, birkák, mangalica sertések – gondozását.

Farkas Géza el is ment a kislányával Kígyóspusztára, s lelkesen tért haza. Elmondta az atyának, hogy vállal minden munkát, és Tina gyógyulásához is ideális a környezet. Nem az atyán múlott, hogy végül mégsem lett az egészből semmi. Az alapítvány kuratóriumának a szolgálati lakással más tervei voltak, s a pusztaiak közül sem örült mindenki, hogy esetleg egy újabb cigány család érkezik.

Farkasék cigány volta később másutt sem bizonyult feltétlenül jó ajánlólevélnek. Egy Pest megyei tanyagazda, aki letette a telefont, amikor kiderült, hogy a segítségkérők cigányok, később hosszasan magyarázta: értsem meg, nem velük van baja. De a környékükön a tanyákon sok a cigány, s nem néznék a szomszédjai jó szemmel, ha befogadna egy „ilyen” – különben bizonyára tényleg nagyon becsületes, dolgos – családot. S akadt szolgálat és egyesület, melynek az embere végül kibökte: segítsünk hát nekik mi a lapnál, ha olyan nagyon akarunk.

Farkaséknak májusig ismét költözni kell az albérletükboő, s mi sem tanyát, sem munkát nem adhatunk. Hiszem azonban, hogy lesznek, akik segítenek abban, hogy egy álom megvalósuljon. Kérem, írjanak…

(D)