Csilcsalpot harsog a férj, amíg az asszony dolgozik

Ezt „fordították” madarászaink csilcsalpra, ezért kapta ezt a furcsa nevet ez az aprócska, mindössze tíz centi hosszú madárka. Bizalmas természetű, a lassan, nyugodtan mozgó embert közelre bevárja, aki így szemtől szemben tanulmányozhatja a zöldes árnyalatú „felöltője” alatt szürkésfehér mellényt viselő, kedves kis szárnyast. Amely elsősorban a gazdag aljnövényzetű erdők lakója, ott is főként a vágások, tisztások szegélyében éldegél, de gyakori az erdőhöz közeli kertekben is.

A csilcsalpfüzike asszonyság a fészeképítés nagymestere. Fűszál a váza, finom pehelytoll a bélése annak a szűk bejáratú, gömb alakú kis otthonnak, amit a tojó egyedül épít, s úgy elrejti a földön az összehajló fűcsomók, szederindák között, hogy ember meg nem találja. (A füzike uraság, jóllehet egy fűszálat sem tesz keresztbe, viszont a nagy munka alatt lelkesítően énekel.)

Ide érkezik az öt-hat, fehér alapon vörhenyes mintázatú aprócska tojás, amin a tojó egyedül kotlik. A fiókák alig két hét alatt kelnek ki, ugyanennyi idő során kitollasodnak, s noha még repülni nem tudnak, a fészket már elhagyják. Az utódokat mindkét szülő eteti. A párok évente kétszer költenek: először május elején, másodszor a nyár elején. Madarunk bajnok a rovarpusztításban: rengeteg legyet, szúnyogot, hernyót és levéltetvet fogyaszt, ősszel a bogyókat is csipegeti. Szeptemberben már készülődik, október végére elhagyja hazánkat (noha akadnak nálunk telelő példányok is). A hímek az őszi vonuláskor is énekelnek, de a kórus már kiegészül az új nemzedék hangjával.

A csilcsalpfüzikén kívül hazánkban még öt füzikefaj fordul elő, valamennyi védett, eszmei értékük 25 ezer forint.