Védőbeszéd Toldi mellett
LASSAN A KEVÉSBÉ kedvelt tantárgyak közé sorolódik az irodalom a diákok életében. Többek között azért is, mert csaknem fél évszázada ugyanazok a művek szerepelnek a kötelező olvasmányok listáján, miközben a világ nagyot változott körülöttünk.
Fotó: Németh András Péter
Fotó: Németh András Péter A felső tagozatosoknak leginkább XIX. századi műveket kellene olvasniuk, amelyek témái távol állnak a mai 10–14 évesek világától. Ráadásul a nyelvezetük ma már nehézkesnek tűnik, a latin kifejezések pedig csak tovább nehezítik a helyzetet.
– A hivatásukat komolyan vevő pedagógusok a központilag meghatározott kötelező irodalom mellé számos izgalmas olvasmányt is beemelhetnek a tananyagba. Ezt azonban kevesen vállalják – mondja Péterfi Rita olvasásszociológus. – A Magyar Olvasástársaság szerint a „kötelező” kifejezésnek rossz az üzenete. Kezdeményezték, hogy inkább „közös olvasmány” címén ajánlják a könyveket a diákoknak. Nemcsak az iskolákban, de könyvtárakban is szerveznek foglalkozásokat, melyek keretében például a Toldit a megszokottól eltérő módon dolgozzák fel: a gyerekeknek védőbeszédet kell írniuk Toldi Miklós mellett, máskor pedig képregényt készítenek belőle. A pedagógusok kreativitása szárnyakat adhat a diákoknak.
A Magyar Olvasástársaság 150 magyartanárt kérdezett meg arról, hogy mit olvastatnak a gyerekekkel. A felső tagozatban a pedagógusok zöme ugyanazt a hat könyvet adja föl: az Egri csillagok, A Pál utcai fiúk, a Szent Péter esernyője, a Légy jó mindhalálig, A kőszívű ember fiai és Az aranyember című regényeket. A kötelezők listáját a tanárok több mint fele a tankönyvek alapján állítja össze, vagyis ragaszkodnak a jól megszokotthoz, holott érdemes lenne tájékozódniuk róla, mit olvasnak szívesen a diákjaik, mi az, amit saját örömükre maguk választanak. Ebben a segítségükre lehetnek a könyvtárak kölcsönzési toplistái. Ezeken számos olyan mű is megtalálható, amelyek beilleszthetők lennének a tananyagba. – Egy kortárs szerző olyan problémákról és élethelyzetekről ír, amelyekkel a mai gyerekek naponta találkozhatnak.
A könyvbarát ifjak kedvenc olvasmányainak listáján megtalálható például Berg Judit, Lackfi János, Varró Dániel, Lois Lowry, Louis Sachar. Érdemes lenne e szerzők művei közül is választani, hogy a diákok megszeressék az olvasást, megtanulják értelmezni a szövegeket, így később bátrabban foghatnának neki a klasszikus irodalomnak – állítja a szociológus.
Both Gabi, a Betűfaló (kortárs gyerekirodalom az iskolában) program egyik alapítója, több mesekönyv szerzője hasonlóan látja a helyzetet: – A pedagóguson múlik, hogyan viszonyulnak egy-egy könyvhöz a gyerekek. Minden könyvet érdekessé lehet tenni – persze nem mindegyiket érdemes. Ha a tanár ismeri a tanítványait, akkor azt is tudja, mit olvasnának szívesen, s annak is megtalálja a módját, hogy olyan közösségi élményt varázsoljon a „nemszeretem” feladatból, amilyennel sokszor találkoztam a Betűfalós rendhagyó irodalomórák során. A közös olvasmány hozadéka éppen az, ami a kötelezőből hiányzik: a közös élmény.
Az ország jóléte és a gyermekek olvasásszövegértési teljesítménye között szoros az összefüggés – ez az OECD-országok kezdeményezésére létrejött nemzetközi felmérésekből jól látható. Az olvasás a személyes szabadság kulcsa, amely nagymértékben megkönnyíti a világban való boldogulást.