Jogosan bosszúsak

Lehet valaki egyetemi tanár, üzletember vagy éppen gyári munkás, ha utoléri valami súlyosabb kór, hamarosan ráébred: ő is csak egy a sok beteg közül, akit úgy-ahogy ellát az egészségügy. Olykor értékes hetek telnek el a várakozással, s már a kivizsgáláskor kezdődhet a tortúra.

„Többször is berendeltek a lakóhelyemtől több tíz kilométerre lévő városba, hogy kiderítsék végre, mi a bajom. Idejében megjelentem, de közölték, hogy elromlott a CT. Legközelebb megint fölöslegesen utaztam, mert ismét rossz volt a gép. Nem elég, hogy egyre késett a vizsgálat, de arra sem méltattak, hogy értesítsenek, maradjak otthon” – panaszolja egy daganatos kórral küzdő középkorú férfi. Nála csak az járt rosszabbul, akit az éppen elromló készülékben felejtettek, s nem közölték vele, miért rostokol ott bő negyedórán át.

A diagnózis közlése sem egyszerű feladat: az orvosokat arra tanítják, hogy kellő empátiával tudassák az illetővel, ha például gyógyíthatatlan beteg. A gyakorlatban sokszor erre sem jut több néhány percnél, még jó, ha behúzódhatnak egy külön szobába. De a kezelés menetét sem taglalja hosszasan a túlterhelt, hallgatag orvos.

„Kutyafuttában mondták, hogy részt vehetek egy új kemoterápiás szer kísérleti programjában, s azon helyben válaszolnom kellett volna, vállalom-e. Visszakérdeztem, miképpen gondolja a doktor úr, hogy tíz percen belül dönteni tudok az élet-halált jelentő kérdésben? Azt felelte, másokra még ennyi időt sem tud szánni. Egy hét múlva visszamentem, s azt mondtam, vállalom. Erre az orvos flegmán visszakérdezett: mi tartott ilyen sokáig? Akkor úgy döntöttem, elérem, hogy emberségesebben bánjanak velem. Azóta valóban javult a helyzet” – meséli egy asszony, akit ugyancsak rosszindulatú daganattal kezeltek.

A betegek jó része azt tapasztalta, hogy a hálapénz önmagában nem segít, az orvos azokat sem bátorította többet, akik tízezreket szurkoltak le. Sőt megesett, hogy a beteg rokonai látogatóba érkeztek az egyik kórházi osztályra, s a folyosón a doktor zsebébe csúsztatták a pénzt, majd érdeklődtek a hozzátartozójuk felől. Mire ő közölte, hogy a beteg elhunyt, fogadják őszinte részvétét…

Egyre több hazai kutatást olvashatunk arról, milyen fontos szerepe lehet a felépülésben, ha a gyógyítók pozitív, reményteli üzeneteket küldenek a súlyos kórral birkózó embernek. Ha a fehér köpenyesek nem a kellemetlen tüneteket hangsúlyozzák, hanem erőgyűjtésre buzdítanak. Ehhez képest akad páciens, akinek azzal adták be a kemoterápiás szert, amitől rettegett és ezért azt fontolgatta, hogy lemondja a kezelést: „Használni ugyan nem fog, de ha már itt van, jobb, ha megkapja.”

Manapság egyre többen állnak a sarkukra az egészségügyben tapasztalt állapotok miatt. Évente tízezernél is többen fordulnak panaszaikkal az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központhoz. A betegjogi képviselők tanácsot adnak, közvetítenek, s azon is munkálkodnak, hogy mediátorként elsimítsák az élesedő ellentéteket.