Csupa móka vagy kész őrület?

– Amikor várandós lettem – Róza lányom az idén nyáron múlt egyéves –, a kórházban a terhesgondozót kerestem. A portás végigmért, majd közölte: a sürgősségi fogamzásgátlás nem itt van. Nyilván „megesett” lánynak nézett. Végül tisztáztuk a helyzetet, kiderült, merre kell mennem, ám ekkor újabb kellemetlen meglepetés ért. A gondozó a folyosó végén, az onkológia mellett volt, ahol rákos betegek és a kismamák egymás mellett várakoztak. De van még ennél rosszabb is: az egyik kórházban a terhesgondozó a proszektúra közvetlen szomszédságában található. A kalandom ezzel nem ért ám véget: szóltak, hogy a terhesgondozási kiskönyvemet tegyem a betegek vizeletespoharai mellé. Ekkor úgy éreztem, ezt az „élménycsomagot” rögtön meg kell osztanom ismerőseimmel a Facebookon. Párbeszédes formában tettem fel az oldalamra, de arról megfeledkeztem, hogy mindaddig csak a szűk családi kör tudta, hogy gyermeket várok. Jöttek a döbbent kommentek: „Te terhes vagy?!” Éppen pár hete írtam cikket arról, hogy az Y generációs, tehát az 1980 és 1995 között született anyákra jellemző, hogy a közösségi portálokon jelentik be először a „nagy hírt”, majd ugyanott előszeretettel osztják meg anyasági és gyermeknevelési élményeiket. Kissé eltúlozva azt is mondhatom: ma már addig nem is vagy valódi terhes, míg ezt be nem jelentetted a Facebookon – mesél a kezdetekről Adél.

– Hogyan született ebből könyv?

– Ezek után minden, a várandóssággal kapcsolatos, megosztásra érdemes „élményemet”, tapasztalatomat naplószerűen tettem közzé a Facebook-oldalamon. Erre figyelt föl az egyik könyvkiadó vezetője, és felvetette az ötletet: írjak ezekből kismamanaplót. Arra törekedtem, hogy az idei könyvhéten megjelent AnyukaLand ne csak nekem, de másoknak is ajándék legyen. Így elsősorban gyermeket váró pároknak, kezdő és gyakorló szülőknek, nagyszülőknek, nosztalgiázni vágyóknak, s persze mindenkinek, aki szereti a humoros olvasmányokat.

– A naplódban kiemelt szerepet kap a kismamáknak, frissen szült anyáknak szánt tanácsok sora. Ezek tényleg őrjítően felidegesítettek?

– Mindig is zavart a kismamákhoz szóló orgánumok többségére jellemző gügyörésző, „aranyoskám” stílus. Hiába teszik ezt jó szándékkal, engem frusztrált, hogy a média és a környezetem nagy része úgy kezeli a kismamákat, mintha egy szinten lennének a gyerekeikkel. Mindeközben sokan tévesen azt gondolják, a terhesség kilenc hónapnyi sírósan szent állapot. Arról nem szólva, hogy mára a gyerekvállalás óriási üzlet lett, hiszen úton-útfélen csodapirulákat reklámoznak a kismamáknak. Ezek egy része valóban hasznos lehet, de összességében inkább arra alkalmasak, hogy bűntudatot gerjesszenek benned: ha a fogantatás első pillanatától nem szeded be ezt vagy azt, akkor a születendő babádnak ezerféle baja lehet. Ezt megfejeli a gyerektémával kapcsolatos iszonyú információbőség, melyben nem könnyű eligazodni, ami tovább erősíti a szorongást a kismamákban, a szülőkben. Amennyire tudtam, próbáltam ezektől elhatárolódni. Például öt-hat hónapos terhesen fogtam hozzá a jogosítvány megszerzéséhez, szinte a kilencedik hónap végéig jártam vezetni. Amit most felsoroltam, elég ihletet és muníciót adott a könyvemben megírt történetekhez. Például a vezetni tanulással nyitok, melynek olvasásakor az ismerőseim állítólag dőltek a röhögéstől…