Eddig vállvonogatva hallgattam siránkozó ismerőseimet. Egyikük arra panaszkodott, hogy vasárnap reggel fél hétkor a legszebb álmából verte fel a szomszéd, aki úgy érezte, elérkezett a pillanat, hogy előkapja a fűkaszát, és nekilásson lecsapni a kertet ellepő gyomtengert. Egy másik afölött nem tudott belátásra térni, miszerint a lakásfelújításhoz bevetett fúrógépet a fölöttük lakó a hétvégi szunyókálásra legalkalmasabb ebéd utáni órákban veszi elő, s olyan elánnal fúrja a lyukakat, hogy a falak is beleremegnek. Egy régi iskolatársam életét hetekig egy tücsök keserítette meg: a rovar ugyanis beköltözött a konyhájukba, és minden éjjel hangos ciripeléssel adta tudtukra a jelenlétét. Lassan már kezdtek hozzászokni a romantikus tücsökzenéhez, ám az hirtelen megszűnt – a családot azóta is kínozza a bűntudat, hogy hagyták elpusztulni a tücsküket.
Megmosolyogtam a rosszalvókat, s gondoltam, nekem meg se kottyanna egy kis éjjeli tücsökkoncert. A múlt szombaton azonban hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy teljes népi zenekar húzza a szobámban. Dudaszóval, hegedűvel, tán még citerával is cifrázták, s a dalok szövegének életerős férfihangok adtak súlyt. Miután kiugrottam az ágyból, kiderült, nem a hálószobámban mulatoznak, hanem a szomszédos kollégiumban. A városban vendégeskedő népi együttesnek adták ki a szobákat, s a muzsikusok levezetésképpen daloltak. „Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha nincs jó idő, mindig esik az eső” – ezt húzták, és táncoltak is, a nyitott ablakon át hallatszott a csizma dobogása. Először felháborodtam, hogyan merészelik ezt éjnek évadján. Ám olyan szépen mulattak a zenészek-táncosok, hogy kezdtem élvezni. Más drága pénzért belépőjegyet vesz, hogy ezt hallhassa, nekem meg tessék, a helyembe hozzák! Szinte sajnáltam, amikor – úgy három óra felé – végigmuzsikálva az egész repertoárjukat, elcsendesedtek.
Gondoltam, kiállok az erkélyre, és ráadást kérek – de aztán mégsem. A nótás kedvű legények talán nincsenek felkészülve rá, hogy a közönség pizsamában érkezzen a fellépésükre…
