'Még nem késő: ha mindketten akarják, vissza tudják hozni a házasságukat a szakadékból'

Kedves Ágnes!
Nyolcéves házasok vagyunk a férjemmel, mindketten a harmincas éveink elején járunk. Két kisfiunkat neveljük átlagos körülmények között. A házasságunk is átlagos. Ezzel azt akarom mondani, hogy nincsenek nagy veszekedések, de különösebben szép pillanatok sem. Úgy érzem, a terhek többségét én viszem a vállamon: munka, háztartás, gyerekek. Persze a férjem is dolgozik, de ezzel vége is a teendőinek: ha hazajön, kicsit birkóznak-hancúroznak a gyerekekkel, aztán lerogy a számítógép elé. Eddig azt hittem, este is dolgozik rajta, mivel azt mondta, különmunkát vállalt.
De a minap nyitva felejtette a gépet, és megláttam, hogy egy ismerkedős oldalon folytat levelezést három különböző nővel, az egyikkel már elég bensőséges hangon. Tudom, hogy nem szép dolog kémkedni, de nem állhattam ellent az alkalomnak. Gyorsan visszanéztem a levelezéseket. Szerencsére szexuális utalásokat vagy szerelmes csevejeket nem találtam, de vidám flörtölést, férfi-női évődést annál inkább. A férjem úgy sziporkázott, mint itthon már hosszú évek óta nem.
Amikor hazajött, kérdőre vontam persze, de még ő volt felháborodva, hogy kutatok utána. Aztán magyarázkodott, hogy ezek ártatlan dolgok, semmi jelentőségük. Csakis engem szeret, esze ágában sincs megcsalni, mindössze kis szórakozást, felüdülést nyújtanak neki ezek a levelezések. Nem érti, hogy miért haragszom, semmi okom rá. Én azonban nagyon meg vagyok bántva, valahogy árulásnak érzem…
Üdvözlettel: Mariann

Kedves Mariann!
Miközben tényleg azt mondja a józan ész, hogy nem történt nagy baj, a tapasztalat viszont azt súgja, hogy a férje megtette az első lépéseket azon az úton, amely a váláshoz vezethet. Mert a pihenés, a tartalmas szórakozás, a feleségével és a családjával való együttlét stb. helyett szokásává vált, hogy az estéit idegen nőkkel flörtöléssel töltse. Miközben a felesége, mondjuk, a másik szobában vasal vagy éppen esti mesét mond a gyerekeknek. Igen, van némi árulás íze ennek a történetnek.
Vajon ő mit szólna, ha a felesége csinálná ugyanezt esténként idegen férfiakkal?
Hogy mit tehet? Próbálja meg nyugodtan, kedvesen elmondani mindezt a férjének, ne veszekedjen vele. Beszélgessenek, de túl kellene lépni a „lebukásán”. Beszéljenek magukról, a terveikről, mit tehetnek mindketten azért, hogy megszürkült kapcsolatukat megújítsák. Mert azért, ugye, tudja, hogy sohasem csak az egyik „szürkít”.
Még nem késő: ha mindketten akarják, vissza tudják hozni a házasságukat a szakadékból.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes