'Ott állt a vevő az ajtóban, hogy akkor ő most mit fog enni... Szörnyű érzés volt'

Szabó Kata az agrárdiplomájával a Malévnál kötött ki, mert ez volt a gyerekkori álma. Csakhogy amíg gyesen volt, véget ért a hazai légitársaság története. – Folytattam a munkát az utódvállalatnál, mígnem a férjem egyszer azt mondta: nem normális, hogy hajnali fél négyre járok dolgozni. Kapóra jött, hogy a barátnőm azt tervezte, pékséget nyit, és hívott, csatlakozzak hozzá. Egyik gyermeke gluténérzékeny, ő pedig tenni akart az ügyért, minőségi pékáruval ellátni a sokszor agyonárazott, silány minőségű gluténmentes piacot. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy jó! A receptek már megvoltak, otthon sokszor lemodelleztük a kenyérsütést, sikeres kóstoltatásokat rendeztünk.

Gondoltuk, menni fog ez – mesél kellő öniróniával a kezdetekről, s arról, milyen az, amikor nők ugranak fejest a vállalkozói létbe. Merthogy kalandosan indult a kis pékség. Rövid keresgélés után meglett az üzlethelyiség, s az engedélyeztetés dzsungelharcától sem rettentek el. Megvették az ipari sütőt, de szénné égtek benne a kenyerek. – Újra kellett „terveznünk" az összes receptet, éjjel-nappal dolgoztunk, de kinyitottunk a tervek szerint, húsvétkor.

Arról álmodtunk, hogy bemegyünk a boltunkba, dzsesszzenét hallgatunk, megiszunk egy koktélt és sütünk nyolc kenyeret – aztán hátha bejön értük valaki. Ehhez képest az első nap már özönlöttek az érdeklődők, s bár ez önmagában véve nagyon klassz volt, azért egy kicsit meg is riadtunk. Mindmáig ez a legnagyobb gondunk: ha megszakadunk, sem tudunk eleget sütni – avat be a nehézségekbe.

A tanulság meg az, hogy időt kell hagyni a vállalkozás megalapozására. Kisgyerekes anyukák lévén, nagy kérdés volt a nyitva tartás. Hajnali négykor már gyúrtuk a tésztát, nyolckor nyitottunk. A férjem megjegyezte: akkor tehát csöbörből vödörbe…

Egy hét múlva besétáltak az önkormányzathoz, hogy módosítsanak a nyitva tartáson. Ma már újra hajnalban kezdenek, mint minden rendes pékség, persze ehhez alkalmazottakat kellett felvenni. Jelenleg pedig már ott tartanak, hogy a bővülést tervezik, mivel az igény óriási: az ország minden pontjáról járnak hozzájuk vásárolni.

A kínálatban glutén-, tej-, tojás-, élesztő- és cukormentes termékek, s mindezek kombinációi szerepelnek. Folyamatosan bővítik a kínálatot, azt mondják, elunnák, ha mindennap csak zsemlét és kenyeret kellene sütni. Rizslisztet, quinoalisztet, tápiókakeményítőt használnak többek között. Folyton kísérleteznek. – Előfordul, úgy ítélünk meg egy terméket, hogy nem az igazi, a vásárlók viszont keresik. Mert aki az érzékenysége miatt semmit nem ehet, annak minden új íz ajándék. Nekünk meg nagy felelősség. Egyszer ünnepek előtt maradt le valakinek a rendelése, ott állt az ajtóban, hogy akkor ő most mit fog enni három napig. Szörnyű érzés volt.

Gondolhatnánk, kisgyerekes anyaként a vállalkozó életforma rengeteg időt, rugalmasságot, szervezést igényel. – Most már egészen jól beosztjuk a munkát, sikerült működőképes rendszert kialakítani. Persze ehhez az kellett, hogy alkalmazottakat is foglalkoztassunk. Mi értelme lenne éjt nappallá téve dolgozni? – mereng el Kata. A család is támogatja a vállalkozást.

– Anyósom, aki hagyományos magyar konyhát visz, lankadatlan kedvvel kísérletezik a tőlem kapott alapanyagokkal. A gyerekek nagyon szeretik, hogy olyannal foglalkozunk, ami tényleg kézzel fogható. Mert mi is ezt az árut ennénk, ha maradna. Amikor elteszek magunknak egy kenyeret, biztosan jön este hatkor egy vevő, hogy nincs mit ennie. Hát persze, hogy odaadom – mondja nevetve. Mielőtt elköszönök, megemlíti, hogy hívják vissza a régi kollégák a repülőtérre. Azt tervezi, heti egy napot elvállal. Mert a szenvedély, az szenvedély…