'Teljesen biztos vagyok benne, hogy megmérgezték vagy agyonverték'

Az első levelek azért érkeztek, merthogy Picur – egy többféle színben: szürkében, vörösben, fehérben pompázó tündéri palotapincsi-keverék – akkor már négy hónapja negligálta a kutyaházát. Mariann szerint „némi barátságos erőszak alkalmazása nélkül be sem teszi a lábát, az oda tett étel sem hatja meg, azonnal kijön”. Aztán kiderült, hogy olykor meg is kötik – enyhítő körülmény, hogy csak akkor, ha a férj nem biciklivel, hanem kocsival indul munkába.

Emiatt a „leláncolás” miatt a Kutyapostás bizony csúnyákat írt Mariannak, aki aztán megfogadta: ilyet többé nem tesz, viszont annak okát, hogy az évek óta „háztulajdonos” Picur miért nem látogatja hónapok óta a lakhelyét, legfeljebb csak találgattam.

„Valami történhetett vele, amire esetleg nem figyeltek. Valami megváltozott addigi életében? Lehet, hogy hirtelen nagy meleg lett, ezért maradt ki a házából? Talán a macskával még sincs annyira jóban? Nyilván alaposan átnézték már a házát, nincs-e azzal baj: korhad, lyukas, beázik vagy valami ilyesmi. Ha semmi nem használ, és félti a téltől, ki kell próbálni, hogy beengedje a lakásba” – javasoltam.

Aztán ez a hajléktalan, csöves korszak véget ért: örömmel olvastam, hogy Picur mégiscsak visszafoglalta ősi lakhelyét. Most azonban szomorú sorok érkeztek.

„Picur eltűnt már öt hete. Hirdetjük, keressük, de nem lett meg. Teljesen biztos vagyok benne, hogy megmérgezték vagy agyonverték, sejtem is, hogy kik, mert azok már régebben is mérgeztek meg kutyát. Elég indok volt, hogy odament hozzájuk. Sajnos Picur szeretett menni, barátkozni, ezért állhattak bosszút rajta. Sosem fogom elfelejteni. Itt áll a most már tényleg elárvult kutyaház, én meg a fiam vigasztalhatatlanok vagyunk. Nincs már mit tenni…”

Kedves Mariann, olvassa el J. János levelét, s tudni fogja a megoldást.

Szeretettel üdvözli:

Szücs Gábor