Miseruha a pápának - Levél a Vatikánból az ágasegyháziaknak

SZOKATLAN AZ ÁGASEGYHÁZI katolikus közösség számára, hogy Ferenc pápának küldött ajándékuk kapcsán az érdeklődés homlokterébe kerültek. Pedig nem tettek mást, mint megvalósították régi álmukat.

Család-otthonBorzák Tibor2016. 02. 24. szerda2016. 02. 24.
Miseruha a pápának - Levél a Vatikánból az ágasegyháziaknak

Harmadik éve tölti misszióját Harbula István a Bács- Kiskun megyei faluban, Ágasegyházán. Erdélyből származik. Huszonnégy esztendősen jelentkezett a nagyváradi premontrei rendbe. Meglepetésként érte, hogy Rómában tanulhat, mégpedig a Szent Anzelm Egyetemen filozófiát, majd teológiát. Bábel Balázs érsektől azt kérte, vegye fel a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegyébe, így tanulmányait a szegedi hittudományi egyetemen fejezte be. Pappá szentelése után Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, majd Kiskunhalason szolgálta a híveket.

– Életem egyik meghatározó időszakát tölthettem Rómában – meséli Harbula István plébániai kormányzó. – A bencés egyetemen a világ minden tájáról voltunk növendékek, olaszul, németül és franciául zajlott az oktatás. Csillagászatot például úgy tanultunk, hogy este kifeküdtünk az udvarra és az égbolt látványa alapján kaptuk a magyarázatot. Rómában mindjárt az első évben karácsonykor a mi kollégiumunk ministrálhatott II. János Pál mellett, halála után nem sokkal, húsvétkor pedig XVI. Benedek pápának segédkezhettünk a mise alatt. Mindkettőjüktől rózsafüzért kaptunk ajándékba. Ezeket két alkalommal felajánlottam az egyházközösségi bálon.

Talán furcsán hangzik, hogy bált szerveznek az ágasegyházi hívek. De a rendezvény sikere önmagáért beszél: az elsőn nyolcvanan, a legutóbbin már több mint négyszázan vettek részt a faluból. A bevételt felújításokra fordítják. Sokakat megmozgat a családi nap is, ami már hagyománnyá vált. István atya mindenkivel megtalálja a hangot, fogékony az új ötletekre. Egyszer valahogy szóba kerültek a római emlékei, Amálka néni pedig lemondóan megjegyezte: „Mi oda sose jutunk el!”

– Az atya viszont egyáltalán nem tartotta kizártnak a kirándulást – folytatja Bús Lászlóné, vagyis Amálka néni. – Amikor komolyra fordult a dolog, teljesen feldobódtam. Felvetettem, hogy vigyünk ajándékot Ferenc pápának. Mivel szeretek hímezni – az ágasegyházi templomnak már két terítőkollekciót is készítettem –, először kalocsai mintás terítőre gondoltam, de a többiek javaslatára inkább miseruha lett belőle.

Megszervezték a római zarándoklatot.

Nagyon izgultak, hiszen többen még sosem ültek repülőn. Agárdi Imréné azt is elárulja, hogy az atya nélkül elvesztek volna, hiszen nem tudnak nyelveket. Megnézték a római nevezetességeket, rengeteget gyalogoltak. Lakóhelyükön sokszor nehezükre esik a falu egyik végéből a másikba elmenni, az olasz fővárosban viszont simán gyalogoltak napi tíz-tizenöt kilométert is. Reggelente Bús Györgyné Marika néni főzte a kávét, Zombori Klári pedig – aki egyébként református – „vigyázott” az idősebbekre. Orgoványi Erzsébet úgy érezte, végig isteni gondviselés kísérte őket. Horváth Józsefné elárulja, hogy meghívókártyával jutottak be a pápai audienciára, és karnyújtásnyira ültek a Szentatyától. A mindig mosolygó egyházi méltóság közvetlensége mindenkit lenyűgözött, még fotót is sikerült róla készíteni.

– Sajnos a miseruhát nem tudtuk személyesen átadni Ferenc pápának, postán küldtük el neki – mondja végezetül Harbula István. – Nemrég választ is kaptunk a Vatikánból, amit az egyik szentmise után felolvastam a híveknek. A levélben egyebek mellett a Szentatya szívből jövő köszönetét fejezi ki az ajándékért, és örömmel látja, hogy kis közösségek tanúságot tesznek Krisztusról és az evangéliumról. A közösség imáját kéri, hogy a péteri szolgálatát híven teljesítse, és hasonlóképpen imádkozik ő is a község vezetőiért és lakóiért, s mindenkiért, aki a papi szolgálata alá tartozik. A Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlva, apostoli áldását küldi rájuk.

Aki Rómában jár, otthagy egy darabot a szívéből, és visszavágyik oda. Az ágasegyháziak fejében is megfordult, hogy újabb kirándulást kellene szervezni az olasz fővárosba. Érdeklődők máris vannak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek