Palágyi Edit: Kenyér meg az illata

Még az előző barátjától kapta; szegény pára mindig próbált a kedvében járni, de folyton rosszul sült el. Hol varrógépet vett neki ajándékba, hol ezt a dagasztógépet. A végén már meg sem erőltette a fantáziáját, az egyik névnapjára beállított egy porszívóval. Akkor telt be a pohár. Hogy egy férfi ennyire sótlan legyen? Csak mert az előző barátnője folyton sütött-főzött: térült-fordult, máris egy tányér süteményt vagy forró kiflit tett a pasi elé…

– Én nem fogok neked kenyeret sütögetni. Lemegyek a boltba, megveszem azt a fél kilót, és kész. Ha nem tetszik, fel is út, le is út – kelt ki az asszony, és kitette István szűrét. A dagasztógépet meg dacból a kamra legfelső polcára száműzte, s elfelejtette évekre. Most elővette. Beletette a lisztet, beleöntötte a vizet, a felfuttatott élesztőt, és bekapcsolta. Semmi. Meg se moccant. A garanciajegy megvolt, de hét év alatt szépen megsárgult, már rég nem érvényes.

– Biztosan István szelleme blokkolja a gépet, igaza lehet a barátnőmnek – mormogta a nő. Töprengett, vajon az ékszíj mondta-e fel a szolgálatot, vagy más. A fűtőszál ugyan fűtött, de a forróság dacára nem mozdultak a lapátok. A gép számlálója viszont működött, kíméletlenül számolta visszafelé a perceket. A nő tehetetlenül tördelte a kezét, az ízületi fájdalom miatt nem tud dagasztani. Felhívta a szervizt. Három perc alatt elmagyarázták neki, milyen gombokat nyomjon meg. A gép engedelmesen dorombolni kezdett, és, csodák csodája, dagasztott. Még le sem járt a program, amikor csöngött a telefon.

– István? Ennyi év után? – szólt bele a kagylóba elképedten a nő. Mire a kenyér kérgesen, illatosan kikerült a sütőből, pont csöngettek. A férfi elégedetten szagolt a konyha levegőjébe.