'Sírva állt elé: apu, ne menj el! De ő csak nevetve eltolta magától'

Kedves Ágnes!
Aggódó anya ír önnek: 27 éves leányomat féltem a jövőtől és jövendőbelijétől. Gimnazistaként ismerkedtem meg a későbbi férjemmel, az érettségimre már úgy mentem, hogy a pocakomban volt a gyermekem. Még azon a nyáron összeházasodtunk.
Ő sem volt még húszéves, igazából két gyerek akart nevelni egy harmadikat… Mert úgy éltünk, ahogyan két ennyi idős fiatal szokott: munka után buliztunk, szórakoztunk, egy héten legalább háromszor elmentünk valahová. Csak a vasárnap szólt a gyerekről, akit lényegében az anyám nevelt. De a vasárnap is úgy zajlott, hogy sokáig aludtunk, aztán a férjem elment focizni a srácokkal – én meg akkor játszottam a kislányommal.
Elrémülök, ha visszagondolok ezekre a kezdeti évekre. Ötéves volt a gyerek, amikor súlyos baleset érte, fél évig tartott a felépülése. Szerencsére teljesen rendbe jött, de nekem azok az órák, amikor az életéért kellett rettegnem, teljesen megváltoztatták a gondolkodásomat.
A férjem nem ment át ezen az átalakuláson. Még utána is évekig szinte legényéletet élt: bulizott, kártyázott, focizott, sörözni járt a haverokkal. Pedig a kislánya rajongott érte, sokszor sírva állt elé: apu, ne menj el! De ő csak nevetve eltolta magától. Nem mondhatom, hogy nem szerette, s ha foglalkozott vele egy félórát, attól már a lányom el volt ragadtatva. Amikor aztán végleg elköltözött, 12 éves volt a gyerek, aki ebbe szinte belebetegedett. Lazán máig tartják a kapcsolatot, a volt férjemnek több gyereke nem lett, de zűrös ügyekbe keveredett, kétszer is csak hajszál híján úszta meg a börtönt.
Gabi nagyon sok örömet okozott: jól tanult, komoly, kedves kislány volt, s még szép is. Diplomát szerzett. És most következik az én nagy problémám: beleszeretett a huszonkét évvel idősebb volt professzorába. A férfi özvegy, egy felnőtt gyereke van. Jómódú, de nem gazdag, középkorú ember, szerintem túl komoly, sőt elég savanyú. Egyáltalán nem való az én mosolygós tündéremhez. Kérleltem a lányomat, ne rontsa el az életét ilyen nagy korkülönbséges házassággal. Megharagudott rám… Mivel érveljek, hogy valamiképpen visszatartsam?
Üdvözlettel: Márta

Kedves Márta!
Semmit ne tegyen, mert csak tovább rontaná a kettejük viszonyát. Még soha nem tudta visszatartani egyetlen anya sem a lányát, ha az szerelmes volt. Ami meg a választását illeti: a férfi valószínűleg nem mindig olyan savanyú, mint amikor a leendő anyósa kelletlen arcát látja. S csodálkozom, hogyhogy nem jött még rá, miért választott Gabi egy ennyivel idősebb, megbízható, komoly férfit, magas rangú tanárembert. Pedig nem nehéz kitalálni, elég, ha elolvassuk az édesapja jellemrajzát…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes