Guba Zoltán: Hagyjuk apát, pihen!

A felvételek alapján vettek kék, máskor rózsaszín rugdalózót, festettek és bútoroztak be gyerekszobát, annak megfelelőn, hogy fiú lesz, ki a nevet is továbbviszi, vagy leány, kit azért könnyebb csinosan öltöztetni. Ám az orvosok mindig előre szóltak, hogy a kicsivel komoly baj lesz, legjobb lenne, meg se születnie. Ebbe belehaltak ők is: fogták egymás kezét a kórházi ágyon zokogva, meglásd, egyszer sikerülni fog, nem lehet ilyen a sors, hogy nekünk, kik annyira akarjuk, ne sikerüljön. S mikor már vitaminokkal, hormonokkal, beültetésekkel felhagytak, hogy hiába, nekik sosem lesz gyerekük, lett. Nem tudni, hogy magukat vagy a doktorokat lepték meg inkább, de lett, hagyományos úton, orvosi segítség nélkül. Egy fiúcska. Fürtös hajú, legfeljebb annyira duci, mint festményeken illik ábrázolni az angyalkákat. S bár a szülők rettegtek, jaj, csak baj ne érje, óvták, kényeztették, a fiúcska nőtt: félévesen már járt, egyévesen érthetően beszélt, legóelemekből várat rakott össze, képeskönyveket nézegetett, s kérdezett, mire válaszolni illett. Felelgettek mindenre tudásuk szerint, s mire nem volt válasz, okostelefonon megnézték: gyereket becsapni tilos. Mutatták a gyereket doktoroknak, normális, hogy a fiúcska ennyivel előzi a korát? A doktorok fejet vakargatva felelték, nem kell aggódni. Van ilyen gyerek, meg másmilyen, örüljenek, ne aggódjanak!

Ők örültek, kiváltképp a férfi, mikor munkából jőve, a fiúcskát a magasba dobta. Boldogan sikongatott, kacagott a gyerek. A férfi még a fiánál is jobban élvezte ezeket a perceket, ezt az időt nem adta volna semmiért. Alig várta, hogy a fiút a térre vigye, s a labdát futtában a bal sarka és a jobb rüsztje közé fogva maga elé lökje, ahogyan csak a nagyoktól látni. S tanította fára mászni, biciklizni, mi nélkül a srác fel se nőhet. Futottak sokat versenyt is, s bár a férfi sem szeretett veszíteni, néha hagyta, a fiú előbb érjen célba, hadd örüljön. Hagytál nyerni? – kérdezte a gyerek. Nem, lódította a férfi, elrontottam a rajtot. Jó, felelte a fiú, mert ha csalsz, az nem ér semmit. És boldogok voltak nagyon, csak a férfi érezte, örökké fáradt, valami szívja ki belőle az energiát. Első emeleten laktak, de mire az ajtóhoz ért, alig tudott belépni. Azután fújtatva az ágyra ült.

Játsszunk, kérte a fiú. S a férfi fejet rázott, apa ma fáradt, pihen előbb. Ült öt percet, tízet, mielőtt a térre indultak, hol alig maradtak. Elfáradtam, pihenjünk le, mondta a férfi, s a fiú csodálkozott, ennyitől? Azután a tér elmaradt, a férfi csak feküdt.

Játszunk? – kérdezte a fiúcska. Az apa szólt, jó, de még pihenek kicsit. Akkor már a szobában is járókerettel lépdelt, s a kórházban is, hova a fiút apjához bevitték egyszer. Jól vagy, kérdezte a fiú. Mind jobban, csak pihenek kicsit, felelte a férfi. Mindenre meg akarlak tanítani.

Apa meg fog halni? – kérdezte már az utcán a fiúcska, ki koránál kicsit korábban érik. Ugyan már, hogy mondhatsz ilyet, még 40 éves sincs, csak pihen. Hiszek neked, mondta a gyerek, s ment, száját, szemét résnyire húzta. Nem sírt. Apja tanította, férfi ilyet nem tesz.