
Ónos eső és havazás után durva lehűlés jön
origo.hu

Vakító napsütésben, kézen fogva lépdelnek az egri sétálóutcán: nyilván kirándulnak, mert fürkészve néznek jobbra-balra. Aztán felcsillan a szemük, és a kerítéshez lépnek. Úgy hetvenévesek lehetnek. Az öregúr hosszasan matat a táskájában, majd előveszi a lakatot. Az ősz hajú asszony arca ellágyul, ráncai kisimulnak. Kissé remegő kézzel együtt kattintják rá a lakatfalra a szerelmüket jelképező kis zárat, filctollal ráírták: ők József és Marika. A pillanatot muszáj megörökíteni, az idős férfi egy huszonéves suhancot kér meg, hogy fényképezze le őket. A fiú illedelmes, elfojtja a mosolyát, miközben kattint.
Egerben is van már lakatkerítés, nem csak a Pécsre meg Pestre zarándokolók adhatják tanújelét, hogy az érzés, mely a felhők fölé emeli a szerelmeseket, soha nem múlik el. Okoskodhatnak a biológusok, hogy mindez csak hormonfröccs, s másfél év után alábbhagy a mámor. Agyalhatnak a matematikusok, egyenletbe foglalhatják, mitől vonzódik egymáshoz pont az a nő és pont az a férfi. Segítségül hívhatják a valószínűségszámítást, hogy kimutassák, mekkora az esélye a sorsdöntő találkozásnak. Ám akinek a szíve tűzben ég, nem hajlik az okos szóra, babonásan bízik a lakatban.
A minap egy rózsaszínre festett fűrész jelent meg a kerítésen, jókora betűkkel ezt pingálták rá: Valóság. Kiderült, a Sior néven alkotó, magát „felnőni képtelen művésznek” nevező helyi férfiú kiabálta világgá véleményét: semmi sem tart örökké. Annyi balhés válópert, gyermekmegosztó civakodást, idegölő „anyósinváziót” látott már, hogy muszáj volt megmutatnia, mi is a realitás. A provokatív akcióról élénk vita kerekedett. A rózsaszín fűrésznek azonban hamarosan lába kelt. Most már sosem tudjuk meg, vajon az éles és hideg fűrészfogak átvágják-e az örök szerelem zárt lakatját, vagy inkább kicsorbulnak.
Miközben az ész és a szív egyensúlyán töprengtünk, valaki ellopta a fűrészt. Talán tűzifát aprít vele – ez maga a földhözragadt valóság…
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu
mandiner.hu
feol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
borsonline.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu