Támadás érte az ukrán katonai repülőtereket és kikötőket, Oroszország jelentős sikereket ér el Donyeckben
origo.hu
SZÁZ ÉVE, HOGY MEGHALT FERENC JÓZSEF, s ugyanennyi ideje, hogy 1916. december 30-án megkoronázták IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt. Az évfordulók kapcsán a Habsburgokat a szokásosnál nagyobb figyelem övezi – ha itthon nem is, de Ausztriában biztosan. Vajon hogyan élnek a XXI. században a királyi leszármazottak? Erről mesél nekünk Eilika von Oldenburg hercegnő, Habsburg György felesége.
Kép: Habsburg Eilika lovasklubja lovardája Sóskút 2016.12.03 fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361
Festői szépségű, szelíd lankák ölelte kis község Sóskút, ugrásnyira a főváros zajától. Az autópályáról letérve már messziről vonzza a szemet a házak mögötti dombon álló, sárga épület. A Habsburg-házhoz vezető IV. Károly király útja a nevéhez méltatlanul hepehupás, de míg a buckákat kerülgetem, van időm töprengeni: manapság miként is illik megszólítani egy hercegnőt? Vagy inkább hercegnét?
Habsburg Eilika mosolyogva nyújt kezet és igazít el az etikettben: őt mindkét cím megilleti. Német főnemesi származása jogán oldenburgi hercegnő, házassága révén pedig Habsburg főhercegné lett, de ebbéli minőségében inkább csak a hivatalos, protokolláris eseményeken említik. A hétköznapi életben egyszerűen csak Eilikának hívják. Férjét, az 1964-ben született Habsburg Györgyöt, Habsburg Ottó (1912–2011) fiát, az utolsó magyar király, IV. Károly (1887–1922) unokáját a császári és királyi hercegi cím illetné meg, de ő sem használja ezeket.
S hogy miként lett a hercegnőből hercegné? Habár a királyfi nem hófehér paripán jött el érte, azért történetükben a lovaknak is fontos szerep jut. György egyik nénikéjének a házában mutatták be őket egymásnak.
Beszélgetni kezdtek, és a csevejből hamarosan parázs vallási vita kerekedett – emlékszik vissza Eilika, aki a szópárbajban a maga lutheránus, míg György a katolikus hite mellett érvelt. Ezután randevú randevút követett, immár Budapesten is, mígnem a „vallásháború” végére a Szent István-bazilikában megtartott esküvővel tettek pontot 1997 októberében.
– Abban biztosak voltunk, hogy Magyarországon akarunk letelepedni. György akkor már itt élt, mondhatjuk úgy is, hogy „all inclusive” csomagban kaptam őt – kezdi mesélni, hogy miért éppen Sóskúton raktak fészket. – Mindketten vidéki környezetben nőttünk fel, ezért igyekeztünk csendes, nyugodt, de Budapesthez mégis közeli helyszínt választani. Az apósom Sóskút díszpolgára volt, és itt, a helyi lovardában tartottuk a lovat is, amit nászajándékba kaptunk. Végül nem a faluban építkeztünk, hanem picit távolabb, hogy az állatoknak is legyen helyük bőven. Arra viszont nem számítottunk, hogy aki a dombtetőn lakik, azt elfújhatja a szél. Tavaly a házról meg a szénatárolóról, a fedett lovardáról is lekapta a tetőt.
Négy-öt kutya kíséretében sétálunk az istállók előtt. Sóskúton Eilika végre megvalósíthatta gyerekkori álmát: saját lovardája lett, ami nemcsak profi lovasok előtt áll nyitva, hanem alapítványán keresztül terápiás lovaglással, parasporttal, sérült gyermekek rehabilitációjával is foglalkoznak.
A lovas pályára mára már új, erősebb fedelet kontyoltak az ácsok, de a nyitott oldalakon keresztül átsüvít a decemberi szél. Bent a metsző hideg ellenére is zajlik az élet. Ha nem tudnám, hol járok, hihetném, cirkuszi előadást látok, de nem: a Sóskúti Manók Póniklub lovas tornászai végzik a szokásos edzésmunkájukat. Eilika futószáron vezeti körbe Rádiháza Ultramarint, a kecses szürke kancát, kinek a hátára egymás után, sőt olykor együtt ugranak vagy még inkább röppennek fel a lányok, Pakot Anna és Horváth Petra.
Egy akrobata ügyességével cigánykerekeznek és szaltóznak, majd kisvártatva nekifutásból egy fiú, Habsburg Károly-Konstantin is felbukfencezik közéjük, s immár hárman egyensúlyoznak a hol ügető, máskor vágtató ló hátán.
A Habsburg gyerekek mondhatni hamarabb tanultak meg lovagolni, mint járni. A 15 éves Zsófia lovastusázik, Zengő nevű lovával az idén részt vett az Európa-bajnokságon. A 14 éves Ildikó és a 12 éves Károly lovastornázik, de a fiú díjugratásban is jeleskedik: póni kategóriában idén magyar bajnok lett – büszkélkedik az édesanyjuk.
Szombaton délig tart az edzés. Lassan kiürül a lovarda, elnéptelenedik az öltöző. Eilika még egyszer körbejár, hogy mindent rendben hagytak-e, majd átfagyva lehuppan az öltöző sarkában. Még mondják, hogy nem szerteágazó egy hercegnő munkaköre…
– Tényleg mozgalmas életet élünk, az egész család. Van segítségem a háztartásban, de szombaton és vasárnap ketten tartjuk a frontot Györggyel. Együtt főzünk, kirándulunk, foglalkozunk a gyerekekkel. Hétköznap már reggel hétkor kinn vagyok a lovardában, tízig edzést tartok, azután az irodában intézem az alapítványom ügyeit. Délután ötig-hatig megint edzés következik. Az utolsó, aki körbenéz a birtokon, én vagyok. Mire mindent bepakolok, az összes ajtót bezárom, már estére jár – sorolja a teendőit Eilika, és sajnálkozik, hogy György aznap éppen házon kívül van.
Dolgozik a Nemzetközi Vöröskeresztben, emellett a 2024-es budapesti olimpia utazó nagykövete, ami rengeteg távolléttel jár.
A gyerekek napjait a tanulás és a sport tölti ki.
A Budapesti Német Iskolába járnak. Német az anyanyelvük, s mert mindkét szülő kis akcentussal beszéli a magyart, jobbnak látják, ha németül beszélnek velük, így nem örökítik át a nyelvi hibákat. Az otthonuk falain kívül azonban mindenkivel, egymással is magyarul váltanak szót.
A sóskúti kúriában az öttagú családon kívül persze a vendégeknek is akad hely bőven, mégis bajban lennének, ha hirtelen látogatóba érkezne az egész família.
– A kiterjedt Habsburg rokonság, más családokhoz hasonlóan, javarészt esküvők, keresztelők, temetések alkalmával gyűlik össze. Sajnos temetésre mostanában többet járnak, mint esküvőre – borul el Eilika tekintete. – A nagycsalád körülbelül 360 főt jelent, ennyi embert elég nehéz összehozni. Legutóbb ősszel találkoztunk Rómában a pápai audiencián, ahol őszentsége Boldog IV. Károly királyról, párom nagyapjáról is megemlékezett. Nemcsak a Habsburgok vettek rész a zarándoklaton, hanem mindenki, aki Mária Terézia rokonságából származik. Több mint két évtizede vagyok tagja a családnak, de sokukkal még sosem találkoztam.
A gyerekeknek, bár nem várják el tőlük, hogy kívülről fújják a királyi családfát, meg kell tanulniuk együtt élni a Habsburg névvel. Ami olykor nem könnyű. Előfordul bizony, hogy a fejükre olvassák felmenőik vélt vagy valós bűneit, vagy történelemórán azt hallják, „ti okoztátok az első világháborút”. Eilika szerint már csak ezért is fontos, hogy a gyerekei alaposan megismerjék a család történelmét. Ne megvédeni kelljen magukat, hanem a helyükön tudják kezelni a történelmi tényeket, s képesek legyenek reflektálni a vádakra: tényleg úgy volt, vagy nem úgy történt.
A Habsburg ősöknek kétségtelenül számos népszerűtlen cselekedet és intézkedés róható fel, s ezt az emberek nem felejtik el. Más kérdés azonban, mit tanítanak a történelemórákon: mennyire a valós tények, s mennyiben az aktuálpolitika írja a tankönyveket.
– November végén mindannyian elutaztunk Bécsbe, a Ferenc József halálának századik évfordulójára rendezett ünnepségre. Ausztriában 2016-ban emlékévet rendeztek a tiszteletére, itthon azonban szinte egy szó sem esett róla. A magyarok persze emlékeznek a '48-as szabadságharc leverésére, de közben mintha elfeledkeznének arról, hogy az 1867-es kiegyezés utáni esztendőket boldog békeidőkként emlegeti a kollektív emlékezet.
Akkor olyan gazdasági fellendülés indult el az országban, amelynek öröksége máig velünk él – gondoljunk csak a századforduló nagy építkezéseire. Ferenc József életében híd, tudományegyetem, pályaudvar, közterek és intézmények viselték a nevét, a sorban említhetem a Szabadságra átnevezett hidat, amelynek átadása az 1896-os millenniumi ünnepségek kiemelkedő eseménye volt. A rendszerváltás után számos közterület visszakapta a kommunista időszak előtti nevét, a Ferenc Józsefről elnevezettek azonban nem. Halálának századik évfordulója talán jó alkalom lett volna arra, hogy valamilyen módon elismerjék építő munkássága eredményét – véli Eilika, s hozzáteszi: némi vigasz, hogy novemberben György felavathatta a budapesti Károly körúton nagyapja, IV. Károly szobrát.
Minden családban őrzik a hagyományokat, a történelmi famíliákban még inkább. Az advent a Habsburg családban is az ünnepi készülődés ideje.
– A karácsonyt rendszerint itthon töltjük. Délután misére megyünk Budára, a Fő utcai templomba, ahol a német katolikusoknak, reformátusoknak és evangélikusoknak tartanak ökumenikus istentiszteletet. Hazatérve feldíszítjük a fát a gyerekekkel, de mielőtt vacsorához ülnénk, küldök velük a lovaknak is egy kosár almát, répát, pár finom falatot. Ez nálunk is hagyomány volt gyerekkoromban. A vacsorát együtt készítjük Györggyel, hideget is, meleget is, inkább egyszerű fogásokat, hogy lehetőleg ne kelljen órákig a tűzhely mellett állni. Utána énekelünk a szalonban a karácsonyfa alatt, olvasunk a Bibliából, Lukács evangéliumából, majd következhet az ajándékozás. A gyerekek, mint minden született Habsburg, katolikus vallásúak. A családunkban a tízparancsolat az alap.
Vajon mire kötelezi őket, mai arisztokratákat a történelmi és a családi örökség?
– A XXI. században egy királyi família leszármazottjának lenni elsősorban felelősséget jelent. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy bármit is cselekedjünk – jót vagy rosszat –, az az egész családra hatással lehet. Példaképnek kell lennünk, hiszen az emberek komolyan vesznek bennünket.
origo.hu
borsonline.hu
origo.hu
vg.hu
szoljon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
magyarnemzet.hu
origo.hu
ripost.hu
origo.hu
origo.hu