Palágyi Edit: Sasszé a küszöbön

„Hát tehetek én arról, hogy elromlott otthon a vécétartály, és megállíthatatlanul folyik a víz, ha meg lezárjuk, az egész lakásban kiszáradva hörög a csap? A szerelő pimaszul ígérte, jön ő, persze, jön, de csak két hét múlva…” – dohogott a férfi, miközben a pályaudvar nyilvános illemhelyére igyekezett.

Az előtérben helyes asszonyka ült, a férfi a tálkájába ejtette a fémpénzt, amit a zsebéből kikotort. „Tavaly még 120 forint volt, az idén már 140, ez is folyton drágul” – morgott, s lépett volna tovább, mikor a női hang utolérte:

– Ennél apróbb nem volt? – szólt gúnyosan a tetovált szemöldökű nő, aki a vécés néni szakmához fiatalnak tűnt, de hát szükség törvényt bont…

– Megdolgoztam érte, ez is pénz! – felelt foghegyről a férfi a sörtől felbátorodva. A saját lendületétől megbillent, s hátralépett, majd újra vissza, dühösen toporgott a küszöbön, miközben az automata belépésszámláló buzgón pityegett.

– Szent ég! Ember, hagyja abba a topogást, ezt a készüléket figyeli az adóhivatal. Tudja, hogy minden belépése új ügyfelet jelez?! – reccsent rá a nő. Neki is elege volt, hiába hozta be kislábasban az ebédjét, megenni nem volt ideje. Mindenki itt akar könnyíteni magán – meg a lelkén.

– Tudja, mit, azért is itt fogok ugrálni! – vadult be a férfi, s kárörömmel szemlélte a nőt, aki láthatóan az ő minden lépését beszorozta 140 forinttal. Az egyik sasszénál aztán érezte, ideje szabad folyást engednie a dolgoknak. A forma kedvéért toppantott még egyet, majd nagyvonalúan a sápadt asszony elé szórta maradék húszasait, aztán határozottan belépett a „férfiak” feliratú ajtón. Elvégre az úr a pokolban is úr…