A rettenetes történetek csak a jéghegy csúcsát jelentik - a hétköznapi gazemberségekről nem készül hír

Miközben Rómában a bírói verdikt szerint állatkínzásnak minősült volna, ha a gazdája hagyja egyedül szenvedni kedvencét, aközben idehaza horrorfilmbe illő látványról számolt be a sajtó. Vasketrecbe zárt kutyák, állati csontvázakkal teli udvar és förtelmes bűz fogadta a Ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány munkatársait a kocséri tanyán.

A tanya korábbi tulajdonosának, egy 72 éves férfinak a lánya értesítette a kutyamentőket, miután visszament ötven éve nem látott tanyájukhoz, és azt tapasztalta, hogy ott valami nagyon nincs rendben. Hát nem is volt…

A már sok mindent megélt segítők is megdöbbentek az ott talált borzalmas állapotokon: sötét vasketrecekben sínylődtek kutyák étlen-szomjan, a kennelek tele voltak ürülékkel, az udvaron pedig tetemek és csontvázak hevertek. Az egyik helyiségben darálót találtak, amellett szőrcsomók és csontok szanaszét, mindenhol. A mentés végén öt, nagyon rossz állapotban lévő élőhalott kutyát ugyan kiszabadítottak és állatorvoshoz vittek, azt azonban nem tudni, életben maradnak-e a szerencsétlen négylábúak.

Amikor ilyesmit olvasok – igaz, ilyen szörnyűséget ritkán, de „sima” kutyagyilkosságról, kínzásokról szinte naponta értesülünk –, mindig arra gondolok, hogy ezek a rettenetes történetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A sima, hétköznapi gazemberségekről nem készül hír. Évekkel ezelőtt például egy kutyát agyonlövő vadász ügyében elmentem egy főrendőr ismerősömhöz, hogy ugyan nógassa már meg az ügyet eltussolni akaró járási kollégáit. Nos, ez a főrendőr, miközben érdeklődött a járási beosztottjainál, elmondta, azt ne gondoljam, hogy ez olyan ritka Magyarországon. Már, hogy egy vadász lelövi a kutyákat. Az ő apja is vadász, és ne tudjam meg, hogy a kedves papa hány saját(!) kutyát lőtt agyon, mert valamiért nem lehetett vadászatra betanítani őket…

És ugyan szörnyülködünk a spanyol agarak rituális és évenként bekövetkező kivégzésén, de, ha nem is oly kegyetlen módon, ám az agarászszezon végén nálunk is véget ér jó néhány kiöregedett versenyző élete. És az ilyesfajta gyilkosságok oly természetesek, hogy nem is beszélünk ezekről egy szót sem. És akkor hagyjuk az újszülött kutyáit vízbe fojtó kislányról, a kutyáját felakasztó kisfiúról szóló történeteket – ezek sima, hétköznapi, szóra sem érdemes esetek…

Hát igen, Olaszország messze van.