Egy 18 éves fiú meggyilkolta az anyját és két testvérét
origo.hu
Tenni kell kitartóan, mert akkor minden sikerülhet az életben. Oláh József és felesége, Oláhné Csercsics Ivett Szécsényben ezt tanítja, miközben közösséget építenek, és útravalót adnak a gyerekeknek, az ifjúságnak.
Legyen az mesekör-foglalkozás, táncpróba vagy színpadi fellépés, náluk mindig születik valami. Húsz éve hozták létre az Iglice Táncegyüttest, és 2012-ben a mesekörös Piramisi Társulatot. Amit tesznek, áthatja a jókedv és a barátság. Egykori növendékeik között ma már mérnökök, óvónők, hivatásos táncművészek vannak, például olyan is, aki a Magyar Állami Népi Együttes tánckarában táncol.
Mert ilyen magaslatokba is el lehet jutni egy nógrádi kisvárosból – ezt tanítják a gyerekeknek. Meg azt, hogy ehhez dolgozni kell. És tegyük hozzá: kellenek a felnőttek is, akik segítik őket az úton. Olyanok, mint ők.
József Szécsényben nevelkedett. A nagyapjától hallott, lelkének oly kedves cigány mesék a legszebb gyermekkori emlékei. A tánc tízéves kora óta része az életének. Ezeket kapta útravalóul. Ivett, aki Budapesten született, még kiskorában Nagybátonyba költözött a családjával.
Harminchárom éve ismerkedtek meg Józseffel, együtt tanultak néptáncoktatónak a Hagyományok Házában. Huszonhét éve házasok, most Szécsénytől nem messze, a másfél ezer lelkes Varsányban élnek.
A tánc mellett a zene és az ének is az életük elmaradhatatlan része. Mindezek összeérnek a meseszínházi előadásaikban. Egykori tanítványukkal, Rácz Csabával járják a megyét és az országot a zenére és a néphagyományokra épülő, táncos-zenés cigány és magyar meséikkel. Mesélnek gyermek- és felnőttközönségnek; hátrányos helyzetű fiataloknak. Egyik céljuk ugyanis, hogy részt vállaljanak a hátrányból indulók kulturális és művészeti nevelésében.
A másik, hogy megmutassák, milyen az igazi és értékes cigány hagyomány.
– Amikor széthúzódik a függöny, a közönség néha meglepődik, merthogy cigány emberek vagyunk. Majd ahogy halad az előadás, oldódik a hangulat. A végére egy nyelvet beszélünk – magyarázza József, aki hangsúlyozza meséik összetettségét. Ha A három muzsikust, a szepsi gyűjtésből való felvidéki mesét adják elő, akkor a zene és a tánc is onnan való.
– Az Iglice Táncegyüttesben ötévestől egészen a 19-20 éves korosztályig vannak fiatalok – mondja Ivett. – Válogatott gyerekek: a tehetségen és a hajlandóságon túl szeretik, amit csinálnak. Ezért szép produkciókat viszünk színpadra velük – mosolyog.
Legkisebb lányuk, a most hatesztendős Lilike rendszeresen fellép a néptánccsoporttal, ő is, hasonlóan a testvéreihez, belenőtt a tánc szeretetébe. Négy gyermekük van, a legidősebb, Ivett (26) jelenleg óvónőnek tanul, és éveken át hivatásszerűen táncolt, Eszter (25) és József (19) pedig a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház táncművészei. Szüleik büszkék arra, hogy a gyermekeik mellett sok táncművészt kineveltek már.
S nemcsak innen ismeri az Iglicét a megye és az ország. Több alkalommal felléptek a Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztiválon és a Mesterségek Ünnepén, Budán. Ugyanígy a határon túlra, például egy csehországi néptáncfesztiválra is elvitték Palócföld tánckultúráját. Ivett és József az elmúlt évek legnagyobb élményei között említik sikeres szereplésüket a Fölszállott a páva műsorában: 2015-ben a 12 legjobb gyermektáncegyüttes között voltak, 2016-ban pedig a Kárpát-medence öt legjobbja közt.
– Táncmese-produkciókat is készítünk az Iglicével, a legutóbbi Az aranymadár. Van, aki színészként vagy énekesként szerepel benne, és olyan is, aki a tündér dalára táncol, mert így érzi jól magát. Mindenki a saját tehetségének és örömének megfelelően vesz részt – mesélik a művészeti vezetők, akik maguk is sokszor lépnek színpadra a tanítványaikkal. A legnagyobb öröm számukra, amikor hazalátogató gyermekeikkel tehetik ezt.
Az egyesületként működő tánccsoporton és mesekörön (meseszínházon) túl még sok egyébbel foglalkoznak. Közösségépítést célzó eseményeket szerveznek; pályázatokon vesznek részt a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért. Mesekör- és táncfoglalkozásokat tartanak, fejlesztik a gyerekek ritmusérzékét és koncentrációképességét, hogy mire iskolába érnek, végig tudjanak ülni egy 45 perces tanórát.
A közösségbe tartozás útravaló a jövőhöz – ebben hisznek tiszta szívből, s ezt szeretnék erősíteni. Szárnyakat adni sok-sok gyermek és fiatal vágyainak, mint az igaz mesékben…
origo.hu
borsonline.hu
origo.hu
hirtv.hu
kemma.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
mandiner.hu
origo.hu