Új időszámítás a járvány után

– Váratlanul tört ránk a koronavírus, érthető, hogy válaszokat, magyarázatot keresünk: miért történik mindez, ez egyfajta próbatétel az emberiség számára, netán Isten büntetése?!

– A Covid-járvány nem a haragvó Isten büntetése! De az biztos, hogy figyelmeztetés. Mélyen elgondolkoztató: mennyire vigyázunk arra a szép világra, amit Isten megteremtett nekünk? Hogyan zsákmányoljuk ki a természetet? Ha Isten nem akadályozta meg a pandémiát, akkor ennek lehet egyfajta lelkiismeret-ébresztő üzenete. Ez a mai kényelmes világ ugyanis mindenkit az önzés felé csábít: fogyasszunk, birtokoljunk és uralkodjunk!

– Mit tapasztal, a pandémia gyen­gíti vagy erősíti az emberek hitét?

– Mindenképpen erősíti. Ferenc pápa azt mondja, és ezzel mélységesen egyetértek: nem megijedni kell ebben a vírushelyzetben, mert ez az új kihívás egyben lehetőség is. A hitnek nem csak akkor kell áthatnia a lényünket, amikor nyitva vannak a templomkapuk – vagyis ne a komfortzónánk határozza meg a vallásosságunkat.

Az elmúlt egy év alatt mindannyian próbatételek előtt álltunk: ki tudunk-e lépni az önzésünkből; hogyan működik a családunk; hozunk-e áldozatokat másokért? Az lenne a jó, ha egységben, kölcsönös szolidaritásban, az egyházban növekedve és megerősödve jönnénk ki ebből a helyzetből. II. János Pál pápa szavaival élve: a szeretet globalizációját kellene kiépíteni, an­nak van igazán értelme.

– Hogyan élték, élik meg a vírushelyzetet a papok és a híveik?

– Azt gondolom, hogy a személyes kapcsolatok hiánya viselt meg legjobban mindenkit. Természetesen mi is „felfedeztük” a világhálót: internetes miseközvetítésekkel próbáltuk enyhíteni ezt a hiányt, ezenkívül online katekézist indítottunk, aminek keretében papjaink, diakónusaink mindennap valamilyen, hitünkkel kapcsolatos tanításról, erkölcsi, bibliai témáról beszéltek, a művészettől kezdve az otthonlét lélektanáig. Én például a sport és a testi egészség fontosságát választottam, részben egy szobabiciklin tekerve.

Bár a járványügyi adatok kedvezőnek mutatkoznak, a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli általános felmentést a Váci Egyházmegyében továbbra is fenntartom, miközben a betegségen átesett vagy beoltott testvéreket arra buzdítom, jöjjenek el a templomba. A távollét idején rendkívül felértékelődtek az emberi kapcsolatok, talán jobban tudunk figyelni ezután az igazi értékekre is: bár nincs templom és nincsenek a megszokott körülmények, de Isten van, és szeret minket, miként egymást is szeretnünk kell.

– A közös baj kihozta az emberekből a jót, többen és többet adakoztak, segítettek. Milyen tapasztalatokat őriz az egyházmegyéjében?

– Már tavaly elkezdtük és azóta működik a telefonos lelki gondozói szolgálat, hogy megkönnyítsük a vírushelyzet pszichés terheinek elviselését. A Váci Katolikus Karitásznál csak az adománybolt zárt be, de a támogatások szervezése, célba juttatása mindvégig folyamatos zajlott. Az egyik kezdeményezés szerint nagyböjt idején a részt vevő családok vasárnap délben csak egy egyszerű krumplilevest ettek, merthogy az ebéd árát a helyi karitásznak adták. Nagy kihívást jelentett az iskolás gyermekeket nevelő, legkiszolgáltatottabb, népes családok segítése, ahol, mondjuk, egyetlen mobiltelefonnal kellett volna megoldani az online oktatást. Ezt látva, laptopok beszerzésére fókuszáltunk, a lakosság körében is szerveztünk gyűjtést IT-eszközök beszerzésére.

– Hogyan tudtak, tudnak vigaszt nyújtani a betegeknek és azoknak, akiket komoly veszteség ért, szeretteiket veszítették el?

– Sajnos mi is gyászolunk: az egyházmegyében öt papunk (közülük három nyugdíjas) halt meg koronavírusban; hozzáteszem, mindegyikük egyéb súlyos betegségekkel is küzdött. A kórházlelkészi szolgálatunk rendkívül fontos küldetést lát el, papjaink egy része a Covid-osztályokon tölti napjait, hősiesen helytállva. Az egyik papunk két hónapig szolgált a Honvéd Kórházban; az eredeti foglalkozása ápoló, így kettős szerepben segített. Az látszik, hogy a sokszoros megterheléssel járó próbatétel még inkább megszilárdította őket lelkileg, a nehézségek mellett örömről is beszámoltak. Ugyanezt mesélte két unokahúgom, egy orvos és egy gyógytornász, akiket szintén Covid-osztályra osztottak be: ez az áldozatvállalás másokért megedzette őket az igazi szeretetre.

Egy hagyományokra épülő, ám a korral haladni tudó, modern egyháznak a lelkek gondozásán kívül a társadalom kihívásaira is reagálnia kell, ennek jegyében áldottam meg pár nappal ezelőtt egy új intézményt, a MotiVÁCió képzési központot. Itt mentálhigiénés segítő programokat, például pár- és családterápiát, személyes lelki gondozást, gyászfeldolgozó és önismereti csoportot fogunk indítani a speciális egyházi és a vidékfejlesztési képzések, szakmai kurzusok mellett. Hiszem, hogy csakis közösen, együtt lehet építeni a jövőt és az egyházat.

– Tekinthetjük ezt a püspöki ars poeticájának?

– Jézus azt mondja János evangéliumában, hogy legyenek mindnyájan egy. Egységet, evangéliumi közösséget építeni – így értelmezem a küldetésemet. XVI. Benedek pápa A mustármag reménye című, 1977-ben megjelent kötetében azt írja, hogy minden embert két dolog mozgat: egyrészt a szívünkbe van ültetve az Isten utáni vágy (annak is, aki ezt tagadja), másrészt mindenki vágyik egy hiteles, jó közösségre.

Az egyház küldetése az, hogy megmutassa Istent és azt a közösségét, ahol szeretetteljes társakra találhatunk. Az egyház legyen a „pozitív deviancia” szigete: az emberek azt érezzék, de jó lenne közéjük tartozni, mert itt szeretik egymást, törődnek másokkal. A kép­let egyszerű: ahol az emberek az eleven, vidám, természetes, befogadó, a kor kihívásaira figyelő Isten-képpel találkoznak, ott növekszik a közösség.

– „Szerető, gyöngéd apa, engedelmes és befogadó Isten akaratával szemben” – így jellemezte Józsefet Ferenc pápa, amikor 2021-re meghirdette a Szent József-évet, továbbá Amoris laetitia (A szeretet öröme) címmel kiadta a családban megélt szeretetről szóló apostoli buzdítását. Ritka alkalom, hogy az apákra irányul a figyelem!

– Rendkívül örülök neki, hiszen nagy hiánycikk az apa, még a keresztény családokban is. A józsefi modell bizonyos értelemben harmonizál napjaink apaképével, hiszen József is háttérember volt – a pápa úgy fogalmaz: az árnyékként kísérő apa –, ugyanakkor rendkívül fontos a személye. Ő az, aki biztonságot, védelmet ad, ugyanakkor nyitott és elfogadó; aki partner, és nem uralkodó.

Mint a Püspöki Konferencia családreferense havonta egy-egy videóüzenetet készítek, nemcsak a hívőknek, hanem minden jó szándékú ember számára a családi szerepekről. A család minden korban érték és kincs – most sem a család van válságban, hanem az ember.

– Kíváncsi vagyok, milyen apa és család áll ön mögött.

– Édesapám hatvanéves korában ment el, 17 évvel ezelőtt. Erőteljes, meghatározó, erőt adó személy volt, akire fölnéztem. Gyakorlatias gondolkodású, műszaki üzletember, ugyanakkor támogatta, hogy a kecskeméti piarista gimnáziumba menjek továbbtanulni. Nagyon fontos nekem a természetes családom! Rendszeresen hazajárok édesanyámhoz, az öcsém családjával kirándulok, és évente összegyűjtöm a keresztgyerekeimet valamilyen közös programra. Otthon nem püspök vagyok, hanem Zsolti meg keresztapu – aki igyekszik ezt a családi „hivatást” is jól, hitelesen csinálni.

– Milyen üzenetet tolmácsol felénk a pünkösdi ünnepvárás idején?

– A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Jézus váratlan, szörnyű halála szó szerint traumatizálta az apostolokat, csak zárt ajtók mögött mertek összejönni. Amikor elérkezett a Jézus feltámadása utáni 50. nap és eljött a Szentlélek, egyszerre elmúlt a félelmük, és bátran kiálltak prédikálni. A Szentlélek tehát Isten erejét, bátorságát is jelenti.

A pünkösdi liturgia szimbólumai közül a tűz jelentheti a szenvedélyes szeretetet, a lángnyelvek a megtisztulást, a szél a rossz érzések kisöprését is. Kívánom, hogy a pünkösd űzze el a szívünkből a szorongást, a gyászt, az önzést, az értéktelen dolgokat. Számolhatunk akár új időszámítással is: van a Covid előtti, alatti és utáni életünk. Ez utóbbi nem a régi kerékvágásba való visszatérést jelenti, hanem valami újat, megtisztultat, örömtelit, reménykeltőt. Ebben tud nekünk segíteni a Szentlélek.