A jereváni rádió jelenti

Illetve, ha még választhattak volna... Fájdalom: sorsolás döntötte el, hogy a Budapesttől 2500 kilométerre fekvő Jerevánba kell utazni - ennél csak az lett volna rosszabb, ha az európai szövetség nem balhézik össze a kazahokkal, mert akkor cirka ötezer kilométeres kazahsztáni út is sikerülhetett volna.Mivel a pénz nagy úr, a Honvéd meg igyekezett minél olcsóbban megúszni a kiruccanást, nem valami előkelő repülőgépet bérelt, hanem egy ütött-kopott katonai masinát. Szenzációs élményben volt így részünk: hát vágyhat épeszű ember másra, mint hogy hét órát töltsön el egy szardíniásdobozban, leizzadjon, mintha megnyerné az epsomi derbit, a nyakába tegye a lábát, mert máshogy már nem tud elférni, és elviselje, hogy minden fel- és leszállásnál (akadt belőlük négy) a fejére zuhanjon egy ásványvizes palack? Ugye, hogy nem?Mindezen kényelmetlenségek ellenére hiba lett volna kihagyni a jereváni utat: egyrészt győzött a csapat, másfelől pedig egy tényleg aranyos országot ismerhettünk meg.

{p} Ha eddig hallottunk az örményekről, legfeljebb Hacsaturján neve, a karabahi viszály meg Noénak az arrafelé megfeneklett bárkája ugrott be, de igazából azt sem nagyon tudtuk, merre is fekszik ez a kis ország. Valahol a Fekete-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr (bár ilyet egyet sem láttunk...), Grúzia, Törökország és Azerbajdzsán között találjuk az örményeket. Elég sanyarú sors volt az övék, a törökök mindig igyekeztek elnyomni őket (az örmények nem is szabadultak meg százötven év alatt, mint mi), majd az első világháború alatt másfél millió embert öltek meg közülük. Amikor a Szovjetunió felbomlott, az utódállamok szorgosan öldökölték egymás lakosait: az örményeknek az azeriek jutottak, Karabah hovatartozásának eldöntése igen sok halottat követelt, ám még ma is mindennaposak az atrocitások a térségben. Nem véletlen, hogy az otthon boldogulni képtelen örmények közül egymillióan vándoroltak ki, és ez a lakosság számához képest szomorú világrekord.Tetszenek ismerni az ősrégi viccet? A jereváni rádió jelenti, hogy Moszkvában Volgákat osztogatnak. Rövidesen a pontosítás: a hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Volgákat, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

{p} Szóval kíváncsiak voltunk, milyen is az az ország, amely ugyan a SZU-ban a legfejlettebb tartományok közé tartozott kőolaja miatt, ám mifelénk még mindig igencsak ismeretlen.Érdekes, Jerevánban egy átlagos hétfő este is ezerszámra hozza ki az embereket a bárokba, mulatókba. Persze, a délutáni 35-40 Celsius-fok okozta megpróbáltatásokat illik valahol kipihenni, és ezt az örmények nagyon kulturáltan teszik. Sehol egy hangos szó, sehol egy beépített szekrényre hasonlító, kezében baseballütővel egyensúlyozó, a betűk rejtelmeit aligha ismerő kidobólegény, sehol egy egyetemi tanárból vált kéregető. Persze biztosan vannak Jerevánnak árnyoldalai is, amelyeket nem láttunk, de egyöntetű volt a vélekedés a kispestiek körében: sokkal rosszabbra számítottak. A boltokban mindent lehet kapni, ráadásul a német vagy amerikai portékát is megfizethető áron, ugyanakkor számlát senki sem szívesen ad. A helyiek megsúgták, a rendőrség és/vagy a maffia irányít mindent, szemet hunynak az ilyen szabálytalanságok felett, hiszen minek fizessen adót a jóember - legalább több jut neki védelmi pénzre... Egyedül a márkásabb ruhák árain lepődtünk meg, hiszen azok nemhogy egy örmény, de azért a vastagabb magyar pénztárcának is drágák, például egy eredeti olasz válogatott sál négyezer forintnak megfelelő dramba kerül, holott ez még idehaza is jóval olcsóbb. Az emberek jól öltözöttek (tanulhatnánk tőlük eleganciát: a hőség ellenére senkit sem láttunk rövidgatyában), sokan beszélnek idegen nyelvet, és nagyon szívélyesek az idegenekkel.

{p} Azért akadnak árnyoldalak is: igazi rendőr- és katonaállam ez itt, a hatóság szava szent. A közlekedés teljes csődben van: egyrészt a menetrend szerinti buszok nagyjából Noé korából származhatnak, az autók többsége Moszkvics és Lada. A piros és zöld lámpa az égvilágon semmit nem jelent, mi is többször életveszélybe kerültünk, amikor próbáltunk átsétálni a zöldön. A legérdekesebb persze a folytonos dudálás: az örmények dudálnak, ha sietnének, dudálnak, ha előznek, dudálnak, ha szomjasak, dudálnak, ha viszket a hátuk... (Amúgy jópofa srácok.)Igaz, mi nem a nagy nemzeti barátkozás reményében érkeztünk ide, hanem egy mérkőzést kellett lejátszani. A Honvéd edzője, Gálhidi György kissé tartott az utazás okozta fáradtságtól, ám a játékosokon nem látszott, hogy nem is oly rég hét órát ücsörögtek mozdulatlanul. Az ellenfél a vártnál gyengébb volt, holott van pénz bőven, a MIKA főszponzora és elnöke egy-egy istenség arrafelé: a támogató egykori belügyminiszterként elintézte volna, hogy a kispesti tulajdonosok a miniszterelnöki lakosztályban alhassanak, és olyan csillogó Merciken fuvaroztatta a küldöttséget, hogy csak néztünk. (Persze lehet valami félnivalója, mert három autónyi testőr - azaz ahogy manapság szokás mondani: ügyvéd - kísérte...) Az elnök nem ekkora ember, ő csak a középkategóriát képviseli a maga két olajkútjával.Úgyhogy alaposan ki kell tenniük magukért a Honvéd vezetőinek, ha viszonozni akarják a csodás fogadtatást. Az utolsó percben a fiatal Csobánki Ádám góljával megnyert jereváni mérkőzés visszavágóját csütörtök este játsszák majd az Üllői úton - nem, nem a Bozsik stadionban, hiszen az állam által elhanyagolt létesítményben lassan már kölyökmeccseket sem lehet rendezni. A Honvéd természetesen esélyesebb, és másodjára is győzni akar. Siker esetén másnap, pénteken aztán jöhet az újabb meccs - valahogy el kellene érni, hogy a sorsoláson ne ukrán vagy orosz együttest kapjon...