Előző életeink körtánca

Uralkodónőként jár-kel Mónika a lakótelepi lakásban. A haja hosszú és fekete, a szemét sötét tussal keretezte. Miközben helyet foglal a kanapén, én a mögötte a falon lógó képet figyelem. Nem véletlen, hogy épp Kleopátrát ábrázolja. Vendéglátóm ugyanis hisz a lélekvándorlásban, s bizonyos abban, hogy ő hajdanán, egyik előző életében Egyiptom királynője volt.
- Akadnak olyan emlékeim, hogy valamikor egy korallsziget része voltam, s ahogy hullámzott az óceán, vele mozdultam. A léleknek a legegyszerűbb létállapotoktól kezdve végig kell járnia a fejlődés teljes útját. Macska is lehettem egyszer, látszik a lustaságomon - nyújtózik el a párnákon a középkorú asszony. Macska? Korallzátony? Ez még csak a kezdet... - Az álmaim szerint egykor egy spanyol uralkodó menyasszonya lehettem, s a mór betöréskor a kedvesemmel együtt lenyilaztak. Akkor esett egy sérülés az aurámon, amit csak jóval később sikerült begyógyítani.
Mónika úgy gondolja, kivételes nyelvérzékét előző életeinek köszönheti. Spanyolul például mindössze három hónap alatt tanult meg, s ragadt rá a német is. Egyetemista korában tehetséges műfordítónak tartották, majd később Ausztriában tolmácsolásból élt. Először furcsállta, hogy az osztrákok olyan könnyen befogadták, s átköszöngettek neki az utca másik oldaláról, miközben ő nem érzett semmi rokonszenvet a "sógorok" iránt. Később aztán rájött, mi lehet az oka. Jó százötven éve ugyanis egy 1848-as rebellis magyar úr felesége volt, s nyilvánvalóan ezért kelt benne ellenérzéseket a Habsburgok népe.
Még kislány volt, amikor ráébredt, hogy misztikus képességek szunnyadnak benne. Egy gyermeküdülőben, ahol magányosnak érezte magát, verseket kezdett írni. Ma már úgy hiszi, ez nem volt véletlen, hiszen a költészet sem egyéb, mint beszélgetés egy megfoghatatlan világgal. Később érzékelni kezdte, hogy sosincs egyedül, valakik kísérik az útját. Rájött, ezek a testet nem öltött szellemek valójában az ő őrangyalai, akik segítik életprogramja végrehajtásában. Többen vannak persze, ami arra utal, hogy e nőnek sokat kell munkálkodnia a tanári és az írói hivatásban. Akiket nagy feladatra szemeltek ki, azoknak rendszerint egy egész csapat segédkezik.
{p}
"Szeretném, ha nem félnél tőlem!" - legelőször így szólt gazdájához e lelkek egyike, méghozzá németül. S Mónika beletörődött, hogy ez a kissé csúfondáros, okoskodó, láthatatlan figura (egykor neves német filozófusként ismerte a világ) ugyancsak melléje szegődött.
Találkozott már Ady Endre és Széchenyi István mai reinkarnációival, állítja az asszony, utóbbira egy mérnökben ismert rá, aki fiatal kora ellenére meglepően bölcsnek mutatkozott. Akadnak olyanok is, akik sosem tanulnak előző "leszületésük" hibáiból, s folyton ugyanazt a hibát követik el. Mónika szerint Hitler lelke él tovább abban a japán férfiban, aki gyilkos gázzal mérgezte egy aluljáró járókelőit.
Ki ne szeretné tudni, hogy a lelke korábban milyen formában, kinek a bőrében vett részt az örök körforgásban? A reinkarnáció bűvöletében élő asszony lakásában néhány éve még egymásnak adták a kilincset a kíváncsi látogatók. Ő pedig sokakról megállapította kifinomult belső látása jóvoltából, hogy kik és mik voltak előző életükben.
Furcsa módon Mónikát nagyon megviselte, hogy a lélek örök vándorlását kutatta. Amikor felidézett egy tragikusan végződő előző életet, ő maga is átélte a fájdalmat, amit a kerékbe törés vagy a lenyilazás okozott. A vége az lett, hogy testileg-lelkileg kimerült, sokáig betegeskedett. Azóta nem fogad több pácienst.
Egy-két dolgot azonban megvilágított a reinkarnációs látomás. A negyvenéves János például rájött, miért kínozzák titokzatos gyomorpanaszok. Mónikától ugyanis megtudta: nem elég, hogy egykor néger kisgyermek alakjában élt egy nomád törzsben, s bizonyára nem táplálkozott rendesen, ám a XVI. században még kacifántosabb dolog történt vele. Akkoriban törökverő hírében álló nemesúr volt, s addig vitézkedett egy végvári ütközetben, míg egy ágyúgolyó hasba nem találta, s ki nem múlt az árnyékvilágból.
Csoda-e, hogy azóta is a gyomrát fájlalja?

Lélekvándorlás
A halhatatlan Én egyik szerepét a másik után alakítja itt a földön - így foglalja össze a lélekvándorlás lényegét az író, Müller Péter. Ő maga egy halál közeli élmény révén jutott e világlátás birtokába. Kígyó és kereszt című könyvében hosszasan idézi azt a beszélgetést, melyben megszólította a halott Latinovits Zoltán szellemét. Az író elmélete szerint zseniális színészünk lelke egyszer már egy másik nagy művészben is lakozott. Ez a valaki nem volt más, mint Gogol, a Holt lelkek ugyancsak zaklatott sorsú írója. Gogol neve magyarul nagy csőrű madarat jelent, s az orosz író tényleg hatalmas, karvalycsőrszerű orrot viselt. Kísérteties, de éppen olyat, amilyet Latinovits is ragasztott, amikor Thomas Mann Mario és a varázsló című művének főhősét, Cipollát játszotta.