Tiszadobi Anyácska

Pompás park, ősi kastély és Holt-Tisza. Igazi paradicsomi állapotok. Az Andrássyak egykori tiszadobi kastélyában Illésné irányítja a helyi nevelőotthon, középiskola és kollégium életét. Az ide bekerülő állami gondozottak élete azonban cseppet sem paradicsomi. Nagyon sokszor a dobi nevelők erőfeszítése sem elég ahhoz, hogy elfeledtesse velük korábbi pokoli éveiket, az édesszülőt pedig szinte lehetetlen pótolni.
Mégis, az innen kikerülő fiatalok többsége rendszeresen visszajár. Mert nekik, az egykor eldobottaknak Tiszadob az otthon.
Most is ott sír egy huszonöt év körüli nő Áncsán Aranka vállán. Az imént viharzott be hozzá a titkárságon kuporgó, csendesen szipogó nő, akiből itt lett felnőtt, s most visszajött elpanaszolni, hogy veri a férje. A halk, vigasztaló szavak némiképp megnyugtatják, de látszik rajta, lesz még neki gondja az életben.
- A szívem hasad meg értük, pláne amikor mi már nemigen segíthetünk - kínál hellyel az igazgatónő. - De egyszer el kell engednünk a kezüket.
Vendéglátónk tizenkilenc éve dolgozik Tiszadobon, a szombathelyi tanárképző főiskola diplomája megszerzését követően gyakorlatilag ez az első igazi munkahelye. Ámbár a tatabányai állása se volt kutya! Az érettségi után került oda véletlenül, egy vele egykorú lányokat nevelő gyermekotthonba. Ott döntötte el, hogy állami gondozottakkal akar foglalkozni.
Aztán a diploma után kinyitotta az országos térképet, s kiválasztotta az ország túlsó felében, Szabolcsban Tiszadobot. Az ottani gyermekvárost. Ugyan apja, anyja szabolcsi, de ő már Nógrádban meg Hevesben nőtt fel. Dobon viszont a térkép szerint minden együtt volt, hogy a többgyermekesre tervezett családja igazi otthonra találjon: erdő, folyó, holtág, park, kastély...
{p}
- A faluról meg a gyermekvárosról akkor még elképzelésem se igazán volt, de éreztem, hogy ez a környék életem talán legfontosabb színtere lesz egyszer - mondja elgondolkozva. - Ahol talán segíteni tudok a szerencsétlen sorsú fiatalokon. S ahol az én gyermekeim is emberi környezetben nőhetnek fel.
Most százkét lakója van az otthonnak, kivétel nélkül mind nehéz sorsú gyermek. De azért ne gondoljuk, hogy itt minden nap csupa dráma, tragédia! Mint minden rendes otthonban, itt is derűre ború jön, s borúra derű.
Most például váratlanul hazajött Oláh Ibolya, a Megasztár innen induló felfedezettje, de az interneten a főiskolás fiúk is üzentek: megyünk haza hamarosan. Ez pár éve meg sem történhetett volna. Számítógépek ugyan akkor is rendelkezésre álltak, csak főiskolások nem voltak. Ma azonban négy, egykori otthonlakó is továbbtanul, és az érettségit követően egyre többen tűzik ki a főiskolai diploma megszerzését célul.
- Szenteste, karácsonyfa-állításkor kellene meglátogatniuk bennünket - mosolyog az igazgatónő. - Ilyenkor azok is hazajönnek, akik már rég kirepültek. És hozzák a gyermekeiket. Nekünk, egykori nevelőiknek ez az egyik legnagyobb ajándék. Hogy láthatjuk az "unokáinkat", akik egészen biztosan nem kényszerülnek majd végigjárni anyjuk-apjuk sorsát.
Az igazgatónő életkora szerint még messze van az "igazi" nagymamáskodástól, de el fog jönni az is, hisz a férjével négy saját gyermeket nevel. Az anyjukhoz hasonlóan mind a négyen rajonganak Tiszadobért meg az otthonért. Egy ideje azonban mindenféle hírek keringenek, hogy eladják a kastélyt, a parkot, a lakóknak pedig korszerűbb családi házakat építenek kint, a faluban.
Ha ez így lesz, Illéséknek is költözniük kell, hiszen ők is bent laknak a gyermekváros területén. De ez nem baj, hiszen amúgy is építkezni akarnak. Dobon persze. Abban a faluban, amelyről Áncsán Aranka megérezte annak idején, hogy az lesz az igazi otthonuk.