Egyttélősdi

A tökéletesség ismérvei

Családi körBácskai Júlia2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Egyttélősdi

A jó anya szereti a gyerekét. Ha-ha! Ezt mindenki tudja, akár közhely is lehetne. Hogyan kell szeretnie ahhoz, hogy jó anya legyen? Már a születése előtt örömmel várja őt. Már a fogantatás előtt tervezte a gyereket. Kilenc hónap alatt tudatosan egészséges, nem iszik, nem dohányzik, nem eszik nehéz étkeket, terhestornára jár, szépnek látja magát a növekvő hasával. Már óvodás korában tudta, hogy egyszer anya lesz belőle. Szüléskor szenved egy picit, de rögvest elfelejti, amint meglátja a kis csöppséget. A gyerekkel marad, ameddig teheti, jelen van az első lépéseknél, az első szavak kimondásánál, tőle tanul a gyerek rajzolni, írni, cipőt fűzni, legóból építeni, homokozni, úszni, táncolni, verset mondani.
A jó anya ismeri a gyereke összes óvó nénijét, a dadusokat, a portásokat, később az összes tanítót, még később az összes tanárát, az igazgatókat, a büféseket, az iskola orvosát és portását. A jó anya dicsér, néha megszid, de sohasem magát a gyereket, csakis a tetteit!
A jó anya ismeri a gyereke minden barátját, ha már felnőtt a gyerek, akkor az összes kollégáját, a szomszédait, a főnökeit. A jó anya néha hírből ismeri a fentieket, nem kopog be például fizetésemelésért a gyereke főnökéhez, de megtehetné, mert tudja a nevét és egyéb elérhetőségét. A jó anya minden helyzetben vakon bízik a gyerekében. A jó anya megvárja, amíg a gyerek kéri a segítségét, nem előzi meg, nem tolakszik, nem találja ki, hogyan kellene segíteni, csak készenléti állapotban vár. A jó anya olyan, mint egy kályha: ott van, ha melegség kell, de nem fut a gyereke után. Mindig ott van, ahol lennie kell, nem állít be hozzá váratlanul, de bármikor nyitva az ajtaja, ha a gyerek jönne.
A jó anya emlékszik a régi időkre, főleg a gyermek hőstetteire, aranyos bemondásaira, de elfelejtette a csínyeket, bukásokat, intőket és balhékat. A jó anya ismeri a gyereke szívének titkait, de soha nem fecsegné ki őket. A jó anya jó ajándékokat vesz, és nem vár érte semmit. A jó anya ismeri a gyereke összes szerelmét. Elfogadja őket olyannak, amilyenek.
Elfogadja a gyereke döntését, ha összeköltözne valamelyikükkel, és nem szól egy szót sem. A jó anya elfogadja, ha a gyereke szakítana, és nem szól egy szót sem. Soha nem mondja: "Én tudtam előre!" Engedi, hogy önállóan döntsön, és el is fogadja azt. A jó anya megszereti a gyereke párját, legyen az bárki, legyen az bármilyen iskolai végzettségű, vagyoni állapotú, vallású, színű, bármilyen korú, bármilyen nemű. A jó anya kíváncsi a gyerek párjára és annak családjára, nem versenyez velük, és nem mond rájuk rosszat.
A jó anya éli a saját életét, gyerekkel és gyerek nélkül, mosolygós, boldog, mert van gyereke. A jó anya egyszerűen tökéletes. Már készül is a márványszobor róla: a szobrász csak egy élő modellre vár. Isten éltesse az anyákat! (A nem tökéleteseket is.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek