Tízezer receptes életmű

Végy egy hús-vér nőt, lehetőleg olyat, aki szereti a hasát! Fűszerezd csupa szívvel, lelkiismerettel és kőkemény kitartással! Áldd meg abszolút ízérzékkel, tarkítsd életét kitérőkkel és buktatókkal, majd döntsd le a lábáról másfél évre, és figyeld meg, mi történik! Az eredményt nevezd el Frank Júliának, végül táplálkozz belőle. Jótékony hatása mindenki számára garantált!

Családi körKemény Krisztina2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Tízezer receptes életmű

Ötvennégy szakácskönyv szerzője, a magyar gasztronómiai újságírás nagyasszonya. Frank Júlia le sem tagadhatná hivatását, egész lénye az étkezés művészetét dicséri. Meg is lepődöm, mikor kiderül, nem fakanállal a kezében született.
- Egészen kis koromtól oratóriuménekesnek készültem. Abszolút hallásom van, ami nagyon ritka. Mivel hamar felfedezték tehetségemet, így ez lett az életem. Szüleim korai halálával azonban a továbbtanulás lehetősége köddé vált, és egy évtizedig még hallgatni sem tudtam a múltra emlékeztető zenét. Tizenhat évig csak sodródtam, minden érdekesnek tűnő álláshirdetésre jelentkeztem.
Volt korrektor, "seg.bony." (vagyis segédbonyolító egy külkereskedelmi cégnél), kérdezőbiztos, adminisztrátor, kottaárus, majd a Jelkép című szakmai folyóirathoz került, ahol tizenhat évig dolgozott. Mindent megfigyelt, megtanult, maximális pontossággal végezte munkáját, de érezte, hogy nincs a helyén. Másfél évig tartó betegségnek kellett jönnie, hogy rátaláljon az útra, amelyen aztán kiteljesíthette magát.
{p}
- Ágyhoz voltam kötve, ennem viszont kellett. Fogtam a szakácskönyveket, elképzeltem, hogyan lehetne az ételeket más ízekkel elkészíteni, majd a férjem az utasításaim alapján megcsinálta őket. Úgy, hogy előtte soha nem főztünk!
Júlia büszkén meséli, hogy a gyógyulást követő "alkotások" családi és baráti körben nagy sikert arattak, ezért az elismeréseken felbuzdulva képezni kezdte magát.
- Nyolcvankilenc tankönyvet vettem, taxival kellett hazavitetni. Másfél éven át tanultam, szombat-vasárnap is. A férjemnek megmondtam: ha elviseli, lesz eredménye.
És valóban lett. Minden főzőversenyt megnyert, a díjakból rendezte be a konyháját. A legemlékezetesebb megmérettetésre így gondol vissza:
- Bementem, és döbbenten láttam, hogy mindenki szakács. Lesajnáltak, ahogy megjelentem a kis fűszereimmel. Mutogattak, hogy ennek még köpenye sincs. Két óra múlva aztán már nem nevettek, amikor bejelentette a zsűri, hogy bár a szakmára nézve kellemetlen, de egy háziasszony nyerte a versenyt. Taroltam.
Mint ahogy tarolt az első szakácskönyvvel is, amiért 1980-ban szintén meg kellett küzdenie. Huszonnégy kiadót keresett meg, hogy kössenek vele szerződést, de nem láttak benne üzletet. Végül a Mezőgazdasági Könyvkiadó megrendelt tőle egy könyvet a sertésfeldolgozásról. A budapesti lány disznót közelről még nem látott, így nem nehéz kitalálni a család új hétvégi programját.
- Harmincnyolc disznóölést néztünk végig, rengeteget tanultam, sok-sok kedves vidéki emberrel találkoztam. A könyvhöz aztán mindent magam készítettem a saját konyhámban. A lépcsőházban az ajtóm előtt sorakoztak a szomszédok, akik megőrültek a jó illatokért.
El is kapkodták a könyvet, mind a háromszázötvenezer példányt. A kiadók is feleszméltek, és innentől kezdve már nem volt megállás. A szakácskönyvek mellett neve számos újságban is feltűnt. Ma ötvenötödik szakácskönyvén dolgozik, az életműve lesz, több mint tízezer recepttel.

(Frank Júlia receptjeiből hármat ABC-rovatunkban találhatnak olvasóink.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek