Zeneszoba zongorával

Harmincnégy négyzetméteres teret szeretnének levélíróink barátságos otthonná tenni. Mivelhogy étkező- és dolgozóhelyiségük kérdését már megoldották, ebben a szobában a kultúra lenne igazán otthon.
A család számára a zongora nem dísztárgy, hanem a hétköznapok megszokott, kedves tárgya, mindannyian játszanak rajta, házi koncerteket is tartanak. Gyakran fogadnak vendégeket, akik szintén élvezhetik az élő muzsikát. Ezért sok ülőalkalmatosságot helyeztem el a szobában, végig a fal mentén kényelmes foteleket, előtte dohányzóasztallal. Az ülőkék nincsenek karfával elválasztva, tehát akár kényelmesen leheveredve is lehet zenét hallgatni vagy olvasni.
{p}
A zene mellett a család másik nagy szenvedélye az irodalom. A könyvek a szoba több pontjáról visszaköszönnek: az ablakkal szemben elhelyezett polcról és a bejárattól jobbra lévő kis falrészről. Az ablak előtti rövid falszakaszon is kerülnek még kötetek egy könnyed polcra. Ezt a részt meghosszabbítottam egy alacsony asztalkával, és ide tettem a tévét. Hogy kényelmesen pakolhassanak, az asztalkában négy fiókot képzeltem el meg hosszú, nyitott polcokat.
A zongora mögötti két falat - régi polgári lakásoknak megfelelően - sötétbordóra festeném, ami jól illik a fekete zongorához. A falon kapnak helyet a zenével kapcsolatos képek azonos nagyságú keretben, szimmetrikusan elhelyezve.
Elképzelésem szerint a szoba többi fala zöld, a bútorhuzat dohányszínű. A bútor sötétbarna diófából készül. A függöny könnyed sárga muszlin, az ülőkéken pedig - vidám hangulatra törekedve - barna, sárga, okker, bordó és fekete párnákat raktam szét.