Mikulás és L. L. Junior

Ahogy idáig ért az olvasó a történetben, azonnal beugrott nekem is: mostanában a különböző tévécsatornákon naponta többször is lehetett látni egy magyar film reklámját, amelyből megtudhattuk: az igazi Mikulás utálja a gyerekeket! A nyilván nagyon szellemesnek gondolt szlogen így december 6. táján totális érzéketlenségről tanúskodik. Azok a gyerekek ugyanis, akik érthetik a reklám humorát (?), már régen nem hisznek a Mikulásban. A telefonáló elmesélte, hogy egy ismerős család ugyanígy járt, ott is emiatt bömbölt a gyerek! Mellesleg persze a közönséges Mikulásokból is túltermelés van a tévében, az ember már-már attól fél, hogy a gyerekeknek is elegük lesz belőlük. Ilyentájt aztán nagyon aktuálisak a kívánságteljesítő műsorok is. Most például Győzike kívánsága teljesült: Bea megbocsátott neki, együtt szambázhattak Kubában, sőt, mint előre jelzik, harmadszor is elvette asszonyát. Ez mind nagyszerű hír!
Mónika kibeszélő show-jában is teljesült egy kamasz óhaja. A ritka tenyérbe mászó képű kölyök anyukájától óhajtott bocsánatot kérni, amiért rondán beszél vele és parancsolgatni szokott neki. A mama majd elolvadt csemetéje gesztusától. Ennek ellenére az egész oly őszintétlen és hevenyészett volt, mintha a felvétel előtt félórával találták volna ki a tévések a történetet, talán mert egy igazi szereplő lemondta a megjelenést...
Mégis, ebben a műsorban volt néhány perc, amiért megérte végignézni az egy órát. Egy szőke kisfiú dadogta el álmát: szeretne találkozni a roma rapperrel, L. L. Juniorral. Ekkor még úgy festett, hogy a Három kívánság című régi tévéműsor stílusában, Tibi bácsira emlékezve látunk majd egy kis édelgést sztár és gyermekrajongó között. L. L. Junior is így kezdte. És ekkor következett a nem várt jelenet: a kisfiú szívszaggató, fuldokló zokogásban tört ki. Egyszerűen nem tudta elviselni annak a hihetetlen, elbírhatatlan, földöntúli csodának a súlyát, hogy ott ül mellette maga L. L. Junior, és szól hozzá! Mindenki ledermedt. A mindaddig konvencionálisan jópofizó fiatal rapper igen aranyosan viselkedett: letérdelt a kiskölyök elé, megölelte, megpuszilgatta, azt motyogta neki: "Na, minden baró, haver, figyi, minden király..." És a gyerek valóban megnyugodott, felderült. Nem a sztár leereszkedésétől, hanem az öleléstől, a testvéri vigasztól. (A szülők büszkén figyelhették a jelenetet a nézőtérről, pedig talán elgondolkodhattak volna egy s más apróságon.) Én, a néző pedig, ha ezentúl meglátom a képernyőn L. L. Juniort, nem törődvén azzal, hogy divatos, szlenges hadarásából egy árva szót sem értek, legalább egy-két percig nézni fogom szép és jó emberarcát, mielőtt továbbkapcsolnék. Mert nekem ezt az arcot hozta idén a Mikulás.