Egy asszony háromszor késett el a munkahelyéről két év alatt. Az első és a második késés között több mint egy év telt el, a második és a harmadik között viszont csak egy hónap. Mindhárom esetben írásbeli figyelmeztetésben részesült a munkáltatótól, melyeket maga is aláírt, és a késéseket elismerte. Három nap telt el a harmadik ilyen eset után, amikor a munkáltató elbocsátotta: munkavállalói kötelezettségeinek sorozatos megszegése miatt rendkívüli felmondással élt.
Ha a munkáltatói rendkívüli és a rendes felmondás között szeretnénk a köznyelvben különbséget tenni, akkor az első esetet nevezhetjük kirúgásnak, a másodikat pedig elbocsátásnak. Kirúgni csak akkor lehet valakit, ha rossz fát tett a tűzre, vagyis kötelezettségeit súlyosan megszegte. Elbocsátani bármikor lehet munkavállalót, annak ellenére, hogy semmi olyat nem tett, ami miatt az utcára kellene kerülnie. Csakhogy ilyenkor végkielégítést kell neki fizetni, felmondási időt biztosítani, és így tovább - magyarán: az elbocsátás pénzbe kerül. A mi esetünkben az asszony úgy vélte, hogy két év alatt három késés még nem elég ahhoz, hogy súlyos kötelezettségszegésnek minősüljön, ezért a bírósághoz fordult: mondja ki, hogy jogellenes volt a rendkívüli felmondás.
A munkáltató azzal érvelt, hogy önmagában véve a késés miatt még nem élt volna ezzel a súlyos szankcióval, de az asszony egy nap egyáltalán nem jelent meg a munkahelyén - ezt azonban bizonyítani nem tudják, tehát a bíróság nem veheti számításba az ítélet meghozatalakor. Arra hivatkoztak, hogy a munkafegyelem apróbb megsértése is megalapozhatja a rendkívüli felmondást, ha az sorozatos - márpedig három dokumentált, a munkavállaló által is elismert alkalom már sorozatnak számít. Az ismétlődő késésekkel a munkavállaló veszélyeztette a munkáltató rendes működését, akadályozta munkatársait, ezért nem kellene csodálkoznia azon, hogy lapátra tették.
Az asszony azt hozta föl saját védelmére, hogy bár háromszor elkésett, de ezek közül az egyik alkalom egy évvel korábban volt, tehát a fegyelemsértés sorozatossága nem állapítható meg. Ráadásul mindhárom alkalommal gyors büntetés követte a késést: hiszen az írásbeli figyelmeztetés a munkáltató eszköze arra, hogy alkalmazottait kordában tartsa. Egy adott jogsértést pedig nem lehet kétszer büntetni, vagyis ha egy fegyelemsértést már írásbeli figyelmeztetéssel elintéztek, akkor nem lehet ugyanerre hivatkozva másik büntetéssel - jelen esetben kirúgással - sújtani a dolgozót.
A bíróság az asszonynak adott igazat. Három késés ugyan már elegendő lehetett volna a rendkívüli felmondáshoz, ha az egyes esetek között rövidebb idő telik el, így viszont nem találták a kötelezettségszegést sorozatosnak. A harmadik késést követő írásbeli figyelmeztetésből azt a következtetést vonták le, hogy nem a késések szolgáltak alapul a rendkívüli felmondáshoz, hiszen akkor harmadszorra már nem figyelmeztetést kellett volna kiadni, hanem rögtön a rendkívüli felmondáshoz kellett volna nyúlni.
Ez az eset arra példa, milyen vékony hajszál választja el a mindenkivel előforduló apró fegyelmezetlenséget a súlyos kötelezettségszegéstől. Ha a késések egy kicsit kisebb időközökkel követik egymást, vagy ha a harmadik esetben a munkáltató nem ad ki írásbeli figyelmeztetést, akkor a bíróság nem ítélt volna a nehezen ébredő munkavállaló javára.
