Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Szeretném megosztani néhány gondolatomat az egészségüggyel kapcsolatban. Torokrákom volt a nyelvgyöknél, nem lehetett hozzáférni, csak ha az alsó állkapcsot kitárják. Hat és fél órás műtétet végeztek rajtam a fővárosi Szent Rókus Kórházban: bal karomból egy érnyeles beültetést, jobb combomból pedig a bőrpótlást a bal karban. Már a szívverésem is lelassult, mindössze negyvenkettő volt a pulzusszám. Pacemakert kellett behelyezni a műtét idejére. És lám, Isten utánam dobta megmentő kötelét.
Köszönetemet fejezem ki és hálámat, hogy visszakaphattam az életem. Azóta a hatodik hónapot élem.
Miközben éppen Mikulás-napot ünnepelt az ország, az orvosok nem pihentek. Fáradhatatlanul dolgoztak, és megadták drága ajándékomat, az életet magát. Hány és hány kollégájuk van még hasonló, életet adó! Amikor az orvos az életet adja vissza, telítődünk boldogsággal. Kifogy a szótárból a szó, kevés a köszönöm szépen: az életet sem meghálálni, sem megfizetni nem lehet.
Hogyan kiabáljam ki, hogy ne csak rossz kritika érje őket?! Türelmet, szelídséget, nyugalmat sugároznak. Kell is ez ahhoz, hogy a betegek bizalma meglegyen irántuk, és enyhíteni tudják fájdalmaikat. A Magasságos áldja meg ezeknek az olcsón dolgozó, drága kezű embereknek a munkáját. Isten éltesse dr. Oberna Ferenc főorvos urat és mindazokat az orvosokat, nővéreket, asszisztenseket, papokat, Lajos atyákat, akik őt körülveszik. Hála és köszönet illet minden embert, akinek keze hozzám ért.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm életem, örömöm!
Örök tisztelettel:
M. Sándorné

Kedves M. Sándorné!
Lehet-e hozzáfűzni egy ilyen levélhez bármit is? Vagy inkább azt kérdezem: kell-e? Ezek a sorok ugyanis önmagukért beszélnek. Elárulják, hogy Ön nem csupán az életét kapta vissza az orvosoktól és a jó Istentől, hanem annál sokkal többet: örülni tudást, hálás szívet, hitet. Ilyen lehet az, mikor az ember megtanulja meglátni a jót, felismerni a lényeget és értékelni az életet, amit hasonló bajok nélkül hajlamosak vagyunk olyan természetesnek felfogni. Mindemellett energiát és bátorságot is kapott, hogy tapasztalatait másokkal is megossza, reményt sugározva a betegeknek, és hálát adva mindazoknak, akiket megillet, akiknek megújult életét köszönheti.
És van még egy jelenség, amelyről levele nagyon világosan tanúskodik: ez pedig nem más, mint az emberségesség hatalma. Az Ön esete ugyanis kiválóan bizonyítja, hogy egy olyan sokat szidott, ezer sebből vérző rendszerben is, mint a magyar egészségügy, a legfontosabb az emberi tényező. Még ha a rendszer haldoklik is, még ha a reformok sürgetőek is, és mindenki szidja a felépítményt, amíg vannak ebben az idejétmúlt struktúrában hivatásuknak élő, azt maximális alázattal és kötelességtudással végző emberek, addig lesznek hasonló, hálától és köszönettől zengő levelek is. Köszönjük, hogy megosztotta velünk gondolatait!
További jó egészséget kívánva üdvözli: