Síró embertől mindenki elfordul

- Juhászlányként kötöttem szerelmi házasságot Durda István juhásszal. Első gyerekünk, Istvánka 1960. május 10-én, nyolcévesen halt meg. Éppen hepatitiszjárvány dúlt a megyében, amikor erős hasfájással, hányással bevittük a miskolci kórházba. Hiába mondtam az orvosoknak, hogy vakbeles, ők legyintettek, ugyan, mit okoskodik itt egy iskolázatlan asszony, amikor a kisfiú fertőzött májbeteg?! Mire rájöttek a tévedésükre, elfakadt vakbele miatt hashártyagyulladásban meghalt.
Majd jött az újabb csapás. Férje az orosz fogságból vesetébécével került haza. Itthon ezt tíz éven át napi több tucat Tetrán tablettával kezelték, aminek tartós szedése - mint később megtudta - szívizomelhalást okoz. A párját az vitte el, 42 évesen. Özvegyen maradt két gyermekével. Beállt dolgozni a szerencsi csokoládégyárba.
Csinos fiatalasszonyként akadt volna kérője, de a gyerekek végett elzárkózott. Mígnem egyszer az egyházi "tanácsos úr", egy bölcs ember szigorú arccal azt mondta neki: "Rossz nézni, ahogy itt bús képpel jár-kél. Milyen gyerekeket fog így felnevelni, ha csak bánatot táplál beléjük? Kapaszkodjon a hitébe, Istentől kap hozzá erőt!"
- Először megbántott, aztán beláttam az igazát - ismeri be Mariska néni. - Életre szóló lecke volt, de szükségem is volt rá. Mert jött a harmadik csapás. Dunántúlon sorkatona Józsi fiamat 23 évesen, 1979. január 2-án vesztettem el. Újévkor barátjával lesétáltak a bázisról a faluba, s a visszaúton zsibbadni kezdett a karja. Olyan rosszul lett, hogy mentőért telefonáltak, de nem jött. Később kiderült, a kocsi tévedésből másfelé vette az irányt, majd visszafordult. Egy másikkal levitték a legközelebbi körzeti orvoshoz, az viszont nem nyitott ajtót. Állítólag azt hitte, részeg zavarja meg az éjszakai álmát, holott a fiam soha nem ivott. A mentő a zirci kórházba indult, de Józsikámnak már a kocsiban megállt a szíve. A főorvos azt mondta, ha időben érkeznek, egy injekció megmentette volna, a hidegtől kapott érgörcsöt.
Majd jött a negyedik csapás. Makkegészséges húgát - ötödmagával - pár éve egy budapesti villamosmegállóban elütötte egy szédült autós. Hárman rögtön meghaltak, ám a húga még élt, mikor délben bevitték a baleseti sebészetre. Estére meghalt. Később megtudta: ha megrepedt lépét azonnal megműtik, életben maradhatott volna; belső vérzés vitte el.
A lányát nemrég környékezte meg a kaszás. Nagyon rosszul lett, az orvosuk beutalta a miskolci kórházba. Hiába könyörgött, hogy vizsgálják meg alaposabban, még aznap hazaküldték. Egy hét múlva a hasi CT negatív lett, de itthon már lábra sem bírt állni. Egy fővárosi kórházba vitték, ahol megállapították, hogy agyvérzése volt. Ma már szerencsére jól van.
- A sorskönyvemben, ugye, mégsem lehet az megírva, hogy emberi hanyagság miatt sorra veszítsem el a szeretteimet - mosolyog bátorítón Mariska néni. - A papunk tőlem fiatalon az elfogadást kérte. Amikor már nincs más választásunk. De amíg van, küzdenünk kell!