Léggömbből fűzött álmok

Amikor először találkoztunk, a fiúnak tíz boldogtalan éve, tengernyi könnyes álma és egy beteges, öreg nagymamája volt. Egy belvárosi pincelakásban éltek kettesben, nagy nélkülözésben. Úgy kellettek egymásnak, mint földnek a víz. Lali édesanyja ugyanis réges-régen az angyalokhoz költözött. Fiatalon, komisz párja miatt dobta el magától az életet.
Lali szép emlékeket őrzött anyukájáról. Sokat sírtak és kacagtak együtt. Ha sikerült pár forintot összekotorniuk a háromajtós öreg szekrény fiókjaiból vagy a kabátok zsebeiből, szamárfület mutattak szegénységüknek. Kisétáltak a debreceni Nagyerdőre, ahol a vasárnapi vásárban színes lufikat és fűrészporos similabdát vettek. A kék, sárga, zöld, lila léggömböket Lalika boldogan vitte haza a nagyinak, majd a pincelakás ablakának rácsára kötötték mindet.
A nagymama ilyenkor kacagva tapsikolt. Ezekben az órákban arról is megfeledkezett, hogy betegsége miatt életének utolsó húsz évében egyáltalán nem tudott a pincéből a verőfényes utcai nyüzsgésbe, emberek közé felmenni. Így tulajdonképpen Lali már kisgyermekként belecsöppent a felnőttek gondterhelt életébe. Iskola után iparkodott haza, letette iskolatáskáját, majd viseltes kosarukkal ment a szemközti tejboltba és a henteshez. Nagyi a kerekes székéből látta el a háztartást. A tanulás végeztével, vacsora után mindig Lalika olvasott fel nagymamájának. Ezután elmondták az esti imát, elfújták a gyertyát, és nyugovóra tértek a meleg dunyha alatt.
Ebben a megejtő, keserédes állapotban éltek Lali tizenhat éves koráig. Akkor a nagyi is elment. A kamasz fiú búskomorságba esett. Tanulmányait azonban nem hagyta abba. Jeles szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebében hamar jól fizető pékmunkát talált.
Szótlanul álltunk a beszögelt, sötét pinceablak előtt. Bizsergés bujkált a lelkünkben. Egyre gondoltunk. Az örökké félhomályban úszó, dohos, kőpadlós pinceszobára, amely mindig olyan reménytelen volt, mint ahol gyógyíthatatlan beteg fekszik. S ahol az ablakot nem lehetett nyitva tartani, mert beszivárgott a benzinbűz, s mert a részegek örökké bevizeltek a résen.
Lali megköszörülte a torkát, s csöndesen csak annyit mondott: "Menjünk." Az otthonába invitált, ahol állapotos felesége és kétéves kisfia várt ránk. Színes lufikat is vittünk magunkkal. Egy cseppet a múltból, az emlékekből.